A város ügyeiről szólva Hegedűs Zoltán azt mondta, a legfontosabb, hogy a fiatalok számára munkalehetőséget adjanak, és olyan életkörülményeket biztosítsanak, amelyekben családot tudnak tervezni. Ezért felújítják a bölcsődéket, az óvodákat, az általános és a középiskolákat, az orvosi rendelőket, fejlesztik a kórházat. Az elmúlt tíz évben mintegy hétmilliárd forintot költöttek a sportinfrastruktúra modernizálására, és több milliárdot fordítottak a kulturális létesítményeink megújítására. Mindez azonban csak akkor működik, ha vannak munkahelyek, ezért támogatást kapnak a helyi vállalkozások, és a Modern Városok Program keretében mintegy hárommilliárd forintért fejlesztik az ipari parkot – tette hozzá. Háromezer munkanélküli volt Vásárhelyen 2010-ben, ma pedig hatszáz álláskereső van, miközben a munkaügyi központ hétszáz üres álláshelyet tart nyilván - közölte Hegedűs Zoltán.
Az időközi választásokra kitérve a jelölt elmondta, számára nem az áprilisi választások főpróbája vagy az ellenzéki összefogás erőpróbája, hanem otthona jövője miatt fontos február huszonötödike. „Nem a százalékok és a politikai lózungok érdekelnek, hanem az, hogy mi lesz Vásárhellyel a következő években. A kérdés, hogy van-e arra két-három vagy több felesleges évünk, hogy a fejlődés helyett politikai cirkuszokkal, vitákkal és balhéval legyünk elfoglalva. Szerintem nincs” – mondta a kormánypárti jelölt.
(MTI)