Nem kér Soros Györgyből Székesfehérvár közgyűlése

2017. december 19. 10:11

Soros-ellenes határozatot fogadott el a székesfehérvári közgyűlés – írja hétfőn a Magyar Nemzet.

2017. december 19. 10:11

A Magyar Nemzet hétfői közlése szerint Székesfehérvár megyei jogú város közgyűlésének kormánypárti többsége – élén Cser-Palkovics András polgármesterrel – Soros-ellenes határozatot fogadott el. A helyi Fidesz-frakció által beterjesztett javaslat értelmében a városvezetés meg akarja védeni a civil szervezeteket attól, hogy Soros György a „spekulációs ügyletekből származó vagyonából felvásárolja őket”, és „rájuk kényszerítse betelepítéspárti ideológiáját”. 

A határozatban a városatyák tiltakoznak az ellen, hogy – a pécsi Páva Zsolt és a kaposvári Szita Károly polgármesterek által jegyzett megfogalmazáshoz kísértetiesen hasonlóan – „Soros György bevándorlásszervező irodákat” akar nyitni a hazai városokban, és „több százezer dollárt oszt szét ezekben a hetekben, hogy felépítse vidéki hálózatát”. Ez a terv minden magyarországi településre, így Székesfehérvárra is „rendkívül veszélyes, hiszen veszélybe kerülne a mindennapok biztonsága”.

„A közgyűlés kinyilvánítja, hogy nem kíván Székesfehérváron sem bevándorlásszervező irodát, sem migránstábort, egyúttal szorgalmazza, hogy a magyar önkormányzatok utasítsák el a Soros György által tervezettek és a kötelező, felső korlát nélküli betelepítési kvóta végrehajtását” – fogalmaztak a határozatban, majd felkérték Cser-Palkovics András polgármestert, hogy a döntésről tájékoztassa a Megyei Jogú Városok Szövetségét.

A javaslatot három ellenzéki ellenszavazattal vette napirendre a közgyűlés. Az MSZP, a DK és az Együtt színeiben megválasztott képviselők jelezték, nem asszisztálnak „a Fidesz kampánycéljaihoz”, ezért kikapcsolták a szavazógépet, azaz a határozathozatalkor hiányzóként tartotta nyilván őket a szavazatszámláló rendszer.

Szita Károly levélben kereste meg polgármester kollégáit. Kaposvár polgármestere kezdeményezi a megyei jogú városok polgármestereinek találkozóját 2018 első felében. A találkozót azért szorgalmazza, hogy közösen elháríthassák azt a veszélyt, amely a településeik polgáraira leselkedik. A Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke aggodalomra okot adó hírnek nevezte, hogy „Brüsszel továbbra sem tett le a kötelező betelepítésről”, nemrég pedig olyan határozatot hozott az Európai Parlament, amely szerint a civil szervezeteknek óriási szerepet szán a bevándorlás szervezésében, továbbá – mint fogalmazott – „Soros György több százezer dollárt ad migrációs elképzeléseinek propagálására”.

(Magyar Nemzet/MTI)

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
áfonya
2017. december 19. 13:13
Ezen egyáltalán nem lehet csodálkozni!!! csak mi lesz,hogy szabul meg Európa a ráeröszakolt ,léha,semmittevö,eröszakos,agressziv tömegtöl,akik nem kimélve városainkat,kultúránkat,vallásunkat,életünket próbálják elvenni!???!!!! a náciknak ott volt a nürnbergi -per,ott feleltek a tetteikért...de...ezeknek is lesz egy perük,vagy ezek megússzák minden következmény nélkül??? ök sokkal rosszabbak,mint anno a nürnbergi per vádlottjai!!!!
Válasz erre
5
0
áfonya
2017. december 19. 13:01
Eddig úgy gondoltam hogy az EU azért gyűjti a tagokat hogy erősek és nagyok legyenek mint pl az USA. Nagy családi testvéri szeretettel de sajnos van néhány testvér aki a saját testvérét némelyik az anyját gyerekét akarja kiirtatni. Csőcselék befogadása családok elleni merénylet.
Válasz erre
3
0
áfonya
2017. december 19. 12:54
Magyar nép hazájába megválogatja kivel akar élni ,ha nyugatnak jó lealacsonyodni állatok szintjére éljenek a betolakodókkal ...... Brüsszelnek tudomásul kell venni nem trianoni diktátum korát éljük....Milyen humánus demokratikus nyugati szabad világ amikor ránk telepítenének parazitákat .... ez nem szabad világ hanem rabszolgaság.
Válasz erre
5
0
áfonya
2017. december 19. 12:48
Brüsszel terrorista elosztó központ ,,,juncker pedig adócsaló bűnöző.
Válasz erre
4
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!