Köves Slomó: Költözzön Jeruzsálembe az izraeli magyar nagykövetség!

2017. december 08. 10:51

Mind az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség, mind a MAZSIHISZ üdvözli a Donald Trump bejelentését, amelyben elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosának, és nagykövetségét Tel-Avivból oda költözteti, valamint ezt javasolja Orbán Viktornak is.

2017. december 08. 10:51

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) szorgalmazza, hogy Magyarország kormánya ismerje el Jeruzsálemet Izrael állam fővárosának, és helyezze át nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe – írja csütörtöki közleményében az EMIH.

Orbán Viktor miniszterelnöknek címzett levelében Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija párhuzamot vont a zsidóság és a magyar nemzet történelme között. Kiemelte a messziről érkezett törzsek nemzetté válásának „eposzát”, az évezredes elszigeteltséget és az őshaza iránti „sóvárgást”, valamint a „realitásoktól elrugaszkodott” diplomáciai döntések miatt elszenvedett sérelmeket.

Köves Slomoó felhívta a kormányfő figyelmét arra, hogy Jeruzsálem városa 3700 éve szimbólum, a zsidó-keresztény gyökerű nyugati civilizáció „értékvilágának bölcsője”; valamint kitért arra is, hogy a város státusza hét évtizede a nemzetközi politika homlokterében áll: „a világ csaknem 70 éve ragaszkodik mást mondani, mint a valóság.”

Köves Slomó szerint Trump döntése „ennek a kognitív disszonanciának vetett véget”. Izrael és a világ zsidósága ünnepel, így a magyar zsidók számára is örvendetes az amerikai elnök döntése, ám a feszült diplomáciai helyzetben világos álláspontra van szükség: „A tegnapi bejelentés nem csak az ünneplésnek ad helyet: lehetőséget teremt arra is, hogy akik a fenti értékek mentén gondolkodnak, akik a valóságra és a maszatoló hazugságra oszló világállapotunkban mindig képesek az igazság mellé állni, egy erős, szimbolikus közösséget hozzanak létre. Meggyőződésem szerint történelmi lehetőség ez Magyarország számára is: lehetőség szimbolikus lépések és nagyon is kézzel fogható szövetségek megkötésére és megerősítésére. Az USA által megtett lépéshez első európai uniós országként csatlakozva Magyarország a fenti értékek őszinte megvallását tudná ismételten deklarálni, és ezzel – nem először – élére állni térségünkben egy fontos, világpolitikai léptékű pozitív folyamatnak, melynek végén Jeruzsálem valóban a béke városává válhat egyszer” – hivatkozik történelmi és reálpolitikai megfontolásokra az EMIH vezető rabbija. 

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) nevében Heisler András, a szervezet elnöke és Frölich Róbert országos főrabbi szerdai közös közleményükben üdvözölték Donald Trump döntését. Emlékeztettek arra, hogy „Benjamin Netanjahu izraeli és Orbán Viktor hazánk miniszterelnökének a Dohány utcai zsinagógában tett júniusi látogatásán nyilvánosan is kifejeztük azon óhajunkat, hogy Magyarország ismerje el Izrael fővárosaként a három monoteista világvallásnak otthont adó Jeruzsálemet.”

Összesen 299 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Graf
2017. december 08. 20:41
Slomó te kis kipás bohóc, te miért nem költözöl Usraelbe? Mindannyian jól járnánk.
brekker
2017. december 08. 20:13
Köves Slomó szerint Trump döntése „ennek a kognitív disszonanciának vetett véget” A csehek már költöznek, nekik volt Gólemük. Ha átköltözünk, akkor a zsidók elfelejtik a belföldi hisztit, vagy az már lényegükként hozzájuk nőtt?
Theologosz
2017. december 08. 18:23
Bár elsőre formabontó, de valójában valós dolgokat mond Köves rabbi. De facto Izrael fővárosa Jeruzsálem. Továbbá valóban véresen komoly történelmi joguk van ahhoz, hogy a fővárosukat visszakapják. Persze más kérdés, hogy ezt miként hajtanák végre.A muszlimok csak a keresztények elűzése után 638-ban foglalták el. Azonban csak sokára lett arabbá (palesztinná). Nekünk különösen is kényes a kérdés, mert ha nemet mondunk, egyúttal nemet mondunk a bármikori jövőben történő magyar újraegyesítésre is. Elismerjük, hogy elég egy területet "belakni" a korábbi tulajdonos fősége alatt, majd ezután elvitatni tőle, mondván: most már mi lakunk itt, ti meg mehettek, ahova akartok.
reflex
2017. december 08. 16:22
Köves Slomó: Költözzön Jeruzsálembe !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!