Jobbik: Gazdasági és demográfiai katasztrófával fenyeget az elvándorlás

2017. december 19. 14:32

Katasztrófához vezethet az elvándorlás, de a kormány ignorálja a kérdést – állítja Dúró Dóra.

2017. december 19. 14:32

A Jobbik szerint gazdasági és demográfiai katasztrófával fenyeget az elvándorlás Magyarországról, a kormány viszont még a probléma létezését is vitatja – mondta Dúró Dóra, a Jobbik országgyűlési képviselője keddi sajtótájékoztatóján. Dúró Dóra hangsúlyozta: jelenleg mintegy 600 ezer magyar dolgozik tartósan külföldön és már minden hatodik magyar gyermek külföldön születik meg.

A politikus hangsúlyozta: a Jobbik felháborítónak tartja, hogy a kormány az elvándorlás jelentőségét csökkenteni szeretné, illetve vitatja a probléma létezését is. Emlékeztetett: maga Orbán Viktor miniszterelnök korábban arról beszélt, hogy kalandvágyból mennek el a fiatalok, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pedig úgy nyilatkozott, hogy ez a jelenség az egységes európai munkaerőpiac mozgása, így nincs ezzel teendő.

A Jobbik szerint azonban nem erről van szó, senki nem kalandvágyból szakad el a családjától, és kényszerül arra, hogy tőlük távol töltse a karácsonyt – mondta Dúró Dóra. Közölte: a Jobbik az elvándorlás mérséklését hosszú távon a béruniós kezdeményezése megvalósulásával tudná elképzelni. Azt szeretnénk, hogy egyenlő munkáért egyenlő bér járjon az Európai Unióban, így az elvándorlás legfőbb okát meg tudnánk akadályozni – tette hozzá.

Elmondta: kormányra kerülve a Jobbik otthonteremtési programot is indítana, mert a lakhatás költségei olyan magasak lettek, amelyeket a magyar fizetésekből nagyon nehéz kigazdálkodni. Jelezte: a Jobbik csakúgy, mint a határon túli magyarokat, a külföldi magyarokat is egységes nemzet részének tekinti.

Dúró Dóra arra a felvetésre, hogy egy felmérés szerint a szavazókorú népesség majd felének nincs érettségije, azt mondta: a 21. században az oktatás alapvetései között kellene, hogy legyen az érettségi, és minél többen bent kellene, hogy maradjanak az oktatási rendszerben, azonban az Orbán-kormány politikája ezzel ellentétesen hat. Hozzátette: a végzettség nélküli iskolaelhagyás 2010-hez képest nőtt, a felzárkóztatási programok csődöt mondtak és hiba volt a tankötelezettség korhatárának csökkentése is.

A Jobbik politikusa az Alkotmánybíróságnak a nyugdíj előtt álló pedagógusok besorolásával kapcsolatos döntéséről kérdésre válaszolva azt mondta:  bízik abban, hogy minél előbb sikerül kárpótolni azokat, akik megszenvedték ennek az igazságtalan jogszabálynak a hátrányait.

Dúró Dórát kérdezték arról is, hogy a Simicska Lajos fizetett-e a Jobbiknak azokért a plakátokért, amelyek visszakerültek a tulajdonába. A politikus azt mondta: a plakátüggyel kapcsolatban Jakab Péter pártszóvivő válaszol a kérdésekre.

Arra a kérdésre, hogy elhatárolódik-e Ágoston Tibor, debreceni jobbikos képviselő kijelentésétől, Dúró Dóra azt mondta: az üggyel kapcsolatban közleményt adtak ki, az ebben foglaltak az irányadók. A személyes véleményét firtató ismételt kérdésre válaszolva Dúró Dóra kijelentette: a párt véleményét tudja képviselni, személyes véleménye sem ebben az ügyben, sem más ügyekben nem tárgya a sajtótájékoztatóknak.

(MTI)

Összesen 143 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2017. december 20. 12:09
NEM IGNORÁLJA! Legföljebb a kedves Dúró Dórának kiosztották ezt a marhaságot a fönökei, hogy EZT mondja. Mivel, hogy szép és kedves hölgy D.D., ergo, a szájába adott valótlanság meggyőzőbben hat persze. Ám attól még nem válik igazzá.
marós
2017. december 20. 11:26
A magyarok egy része mindig vágyódott a jobb megélhetésű országokhoz, ez megállíthatatlan, nekünk a demográfiánk javítása és a legális bevándorlás sehíthet.
szancso
2017. december 20. 03:34
Nem kellenne egy párt szóvivőjének legalább egy idegen nyelvet beszélnie és olvasnia? Mert akkor nem beszélne ennyi zöldséget össze-vissza. Ha pedig állandóan "bérunióról" dumál, akkor legyen olyan kedves és tegye hozzá a kiadásokat is. Azért arra kiváncsi lennék, hogy ezt a béruniót a multikkal már lebeszélték? A családtámogatásoknál miért nem fejti ki, hogy mivel bővítené azt, ami már most van. A "mindenkinek" érettségit már a németek pl. Schröder idejében - vagy 15 évvel ezelőtt - leállították, cél a fiatalok minnél előbbi munkába állítása volt, nem pedig a 30 éves korig tartó "egyetemre" nem járás.
áfonya
2017. december 20. 03:26
Jobbik hiteltelen régóta tudjuk gyurcsányék szekerét tolja.,
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!