Itt az MSZP programja, Karácsony lehet a miniszterelnök-jelölt

2017. december 09. 17:12

Meghagynák a kerítést, áfát csökkentenének, 120 ezer forintos nyugdíjkiegészítést adnának, ingyenessé tennék az első diplomát – az MSZP bejelentette, mi pedig bemutatjuk a párt ígéretekben bővelkedő programját.

2017. december 09. 17:12

Az MSZP választási programjának fő üzeneteként jelölte meg Molnár Gyula pártelnök, hogyan lesz negyedik magyar köztársaság. Az ellenzéki párt szombati budapesti programbemutató nagygyűlésén a politikus azt is hangoztatta: készen állnak arra, hogy a változást akarók szövetségét létrehozzák és programjuk a változás programja legyen. Molnár Gyula azt is jelezte: kitart amellett, hogy közös jelöltek legyenek a választókörzetekben, közös listán induljanak a választáson és legyen közös miniszterelnök-jelöltjük.

A rendezvény kezdetén a pártelnök a színpadra hívta Kunhalmi Ágnest, a párt fővárosi elnökét, Bangóné Borbély Ildikót, az elnökség tagját, Hiller István választmányi elnököt, Gőgös Zoltánt, az MSZP elnökhelyettesét és Korózs Lajos elnökségi tagot. Köszöntötte a nézőtéren Karácsony Gergelyt, a Párbeszéd társelnökét is. Molnár és Karácsony beszédeiről korábbi cikkünkben részletesebben is olvashat.

Így tennének igazságot

Összefoglaló cikkünkben röviden bemutatjuk az MSZP főbb programpontjait a 2018-as kampányra.

Hiller István a Tegyünk igazságot! című programot ismertetve azt mondta, a Fidesz igazságtalanságot hozott az országba: aki szegény, még szegényebb lett, a bérből és fizetésből élők nem jutnak egyről a kettőre. Hiller beszédének első felében elsősorban az MSZP bér- és adópolitikáját ismertette:

  • Meghagynák a kerítést a szerb-magyar határon, de nem mondanak le arról, hogy az állampolgárok úgy érezhessék magukat biztonságban, hogy kerítésekre ne legyen szükség.
  • Anyagi biztonságot teremtenének mindenki számára, a béreket az uniós átlag szintjére emelnék.
  • Nettó 100 ezer forintnál senki nem kereshetne kevesebbet.
  • Felmondják az Oroszországgal a paksi atomerőmű bővítéséról kötött szerződést és népszavazást tartanak az új atomerőmű létesítéséről oly módon, hogy a szülők gyermekük nevében is szavazhatnának.
  • Adóvisszatérítéssel csökkentenék az alacsony jövedelműek és a középrétegek adóterheit, ez havonta 15 ezer forintot jelentene számukra.
  • 700 ezer forintban maximálnák a nyugdíjjárulék mértékét. Egymillió forintig 10 százalékos, ezt meghaladó járulék esetén pedig 20 százalékos szolidaritási hozzájárulást vetnének ki.
  • A befolyt összegből 5 százalékra csökkentenék az alapvető élelmiszerek áfáját.
  • Megszüntetnék a letelepedési kötvényprogramot, jelezve, hogy a forgalmazó cégekre 75 százalékos offshore adót vetnek ki.
  • 57 ezerre emelik a minimálnyugdíjat, korrekciós programot indítanának.
  • Minden évben az átlagnyugdíj havi összegének megfelelő – jelenleg 120 ezer forint – nyugdíjkiegészítést adnak az alacsony nyugdíjak felzárkóztatása érdekében.
  • Minden magyar állampolgár a bejelentett lakcímén egy köbméter vizet jelképes áron, 15 köbméter földgázt és 30 kilowatt/óra áramot a mai ár feléért kaphat meg.
  • 50 százalékkal emelnék a családi pótlékot, és négy év alatt elérnék, hogy az egészségügyre az uniós átlagnak megfelelő összeget fordítsák.

Az oktatásügy reformjáról is szót ejtett, ezen a területen a következő programpontokat ismertette:

  • A pedagógusok bérét a minimálbérhez kötnék, így átlagosan 35 százalékkal nőne a fizetésük
  • Az alsó évfolyamot kibővítve kilencévfolyamos iskolát vezetnének be
  • Visszaállítanák 18 évre a tankötelezettség korhatárát
  • Cél, hogy minden diák sikeres érettségit tegyen angolból. Megszüntetnék a KLIK-et
  • Ingyenessé tennék az első diplomát
  • 33 százalékkal emelnék a hallgatói ösztöndíjakat
  • Lehetővé tennék a CEU számára a szabad működést

Hogy ne csak megszületni, de élni is érdemes legyen

Hiller után Kunhalmi Ágnes, Gőgös Zoltán, Bangóné Borbély Ildikó és Korózs Lajos is megszólaltak.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP fővárosi elnöke azt mondta, olyan országot akarnak, ahol nem csak megszületni, hanem élni is érdemes. Véleménye szerint az MSZP programja azoknak az embereknek szól, akik nem bírják elviselni az igazságtalanságot az országban. Ezért az MSZP a következő társadalompolitikai megoldásokat kínálná:

  • Minden szakmunkásnak le kéne érettségiznie
  • Kiemelt figyelmet fordítanának az angol nyelv oktatására
  • Kunhalmi zavarónak találja, hogy a határon túliak levélben is szavazhatnak, míg az országból kivándoroltaknak sokszor órákat kell utazniuk a legközelebbi nagykövetségig
  • Egy-két parlamenti mandátumra csak határon túliak szavazhatnának

Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese arról beszélt, hogy nem lehet folytatni a Fidesz által elkezdett falurombolást.

Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP elnökségének tagja szerint a Fidesz-KDNP-kormány Európa szegényházává tette Magyarországot. Szerinte több adót kell fizetniük a Mészáros Lőrinceknek, a Garancsiknak, a Tiborczoknak és a Rogánoknak, és akkor lesz normális egészségügy, oktatás. 

Korózs Lajos elnökségi tag azt mondta, hogy ha az MSZP kerül kormányra, újra lesz rokkantsági nyugdíj, korengedményes és korkedvezményes nyugdíj és lesz járulékplafon is a nyugdíjaknál.

A közös miniszterelnök-jelölt Karácsony Gergely lehet

Molnár Gyula a rendezvény végén közölte, javasolni fogja a párt elnökségének és választmányának a Párbeszéd ajánlatának elfogadását – eszerint Karácsony Gergely lenne a párt miniszterelnök-jelöltje. Azt kérte minden szavazótól, hogy győzzön meg még két embert, hogy menjen el szavazni 2018 tavaszán, mert a jövő tavaszi voksolás sorsdöntő lesz az országnak.

A programismertető elején lejátszották az MSZP új reklámfilmjét. A háttérre pedig az alábbi feliratokat írták: együttműködés, elszántság, jólét, igazság. A szónoki emelvényre is az volt kiírva: elszántság.

(Fotó és szöveg: MTI)

Összesen 206 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2017. december 11. 09:30
Karácsonykor Karácsony kerecsent röptet.
DINO54
2017. december 10. 20:54
Fotelpolitikusok :D
TMATMA
2017. december 10. 10:30
Idegen miniszterelnök jelölt, meg a hazug ember azt mond amit akar. Azt is megmondták anno, hogy nem lesz gázáremelés. A kommunistáknak csak akkor higgyünk, ha ....
írmag
2017. december 10. 10:21
A keresztény naptár szerint Karácsony után jön az Újesztendő. Sok szeretettel nekünk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!