Így nézne ki felüljáró nélkül a Nyugati tér

2017. december 16. 10:01

A videón látszik, hogyan alakulna át a közlekedés, ha lebontanák a Nyugati térnél lévő felüljárót.

2017. december 16. 10:01

Második helyet ért el a Magyar Mérnöki Kamara Mérnöki Innovációt Támogató Alapítványának pályázatán Dohány Máté, aki azt mutatta meg, hogyan alakulna át a környék közlekedése, ha lebontanák a Nyugati térnél lévő felüljárót. 

Mint írja: „A felüljáró megtartása mellett szóló legfontosabb érv, hogy nélküle nem lehet ugyanakkora közúti kapacitást biztosítani a téren. Ez önmagában igaz, viszont ez az ötlet bebizonyítja, hogy ha a Nyugati térrel együtt a Podmaniczky út – Teréz körút csomópont is átalakul és emellett kisebb hálózati beavatkozások is történnek (Szobi utca, Szondi utca), akkor a teljes rendszer a mai közúti kapacitást képes biztosítani”.

A felüljáró lebonátásnak ötlete már többször felmerült, nyáron Vitézy Dávid is írt róla, szerinte azonban noha „a Nyugati-felüljáró régóta napirenden van és indokolt is, de csak a 14-es villamos a Lehel tértől a Deák térig tervezett meghosszabbításával együtt lenne értelme”

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
még fokozza
2017. december 18. 14:52
Lehet ábrándozni szép terekről, ahol a sétálgató emberek gyönyörködnek a térben és az épületekben. Lehet másolni és elképzelni más városokat. Térképeket, animációkat látványszimulációkat mutogatni, hogy milyen jó, ezekkel az ott járó egy százaléka foglalkozik. Az igény és a valóság nem ez. És ahogyan a vásárlónak, a városlakónak is mindig igaza van. Budapest világváros, Budapest rohan, Budapest az erő. A legtöbb embert a menetidő érdekli. Miféle elképzelés, hogy az autósokat felrakjuk a villamosra? A prolik majd szépen utaznak átszállás nélkül a meccsre? Mi van itt? Kommunizmus? A nélkül, hogy bántanám, Tarlós, Vitézy mennyit utazik villamossal és mennyit autóval? Az autó szükséges. Megy a burkoló, visz néhány csempét meg egy zsák habarcsot, megy az ügynök délelőtt hat helyre, a villamosmegálló öt perc, öt percet vár. Kinek van erre napi egy órája. A heti vásárlás 20 kilós, hogyan vigyék villamoson? Sok példa lenne még. Metróval szeretek menni, de tízből egyszer vagy kétszer autó kell. Az elmúlt tizenvalahány évben a nagy forgalomnövekedés ellenére senki nem foglalkozott vele. A vasútnak van szabad kapacitása, üres pálya, 1500V a motorvonat és villamos is, lehet valamiféle gyorsjárat. Be lehet hozni a 14-es villamost a csarnok egyre, nagy része úgyis átszáll, ha tovább megy is valamerre. De ne vegyen el az autótól, mint ahogy a bicikli a járdából tette.
I_Isti
2017. december 18. 14:05
Ez a kereszteződés egy nagyváros közlekedésének egy darab eleme. A "budapesti közlekedés" meg egy rendszer. Egy elem megváltoztatása az egész rendszer változását magával hozza. Vagyis nem az a kérdés, hogy kell-e felüljáró, hanem az, hogy "mi legyen a koncepció Budapest közlekedési rendszere a közel-és távolabbi jövőben satöbbi?" -- és ehhez hogyan kapcsolódik a Nyugati-tér. A "Budapest közlekedési rendszere" meg valami olyasmi dolog, hogy "hogyan jut el naponta egy egész valahánytized millió ember a munkahelyére, iskolájába, óvodájába. Előre szólok, hogy a bicikli, közösségi elektromos autó, és egyéb félhülye válaszok nem érnek!
Nemaztmondták Feri!
2017. december 17. 00:17
Valójában még felüljárók kellenének. Ezen a felüljárón áthaladók legtöbbje nem is akar a belvárosba menni, kénytelen pl. itt áthaladni. Annyi pénzből, amennyit itt elloptak ( és el ba..tak ) két nyeregvasút lehetne.
cutcopy
2017. december 16. 22:35
Támogatnám, hogy elbontsák azt a betonszörnyet, amiatt nincs tér jellege annak a térnek, arról nem is beszélve, hogy befele jövet egyből egy lámpába fut..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!