Választás 2026Választás 2026

Adventi találkozót tartottak Áder Jánossal a történelmi egyházak

2017. december 18. 14:42

Az ünnepek erősítik összetartozásunkat, az egyházaink tanítása pedig sokak segítségére szolgálhat az új esztendőben – mondta Áder János köztársasági elnök hétfőn a magyarországi történelmi egyházak vezetői előtt.

2017. december 18. 14:42

Áder János köztársasági elnök hétfőn adventi ebéden fogadta a magyarországi történelmi egyházak vezetőit. Az államfő hangsúlyozta: a remény, a hűség, az elkötelezettség, mindannyiunkat erősebbé tesz. „Az elkövetkező években is azt kell keresnünk, ami összeköt minket: a szeretetet, a megbecsülést, a tiszteletet” – szólított fel Áder János. 
    
Bár a segítségre szoruló és vigasztalásra váró emberekből sosem fogyunk ki, az egyházaink tanítása, a hívő emberek „személyes kincse” sokak segítségére szolgálhat az új esztendőben is. Átsegíthet az „ésszel és logikával megoldhatatlannak tűnő helyzeteken”, és valódi reményt közvetíthet azok számára, akiknek a legnagyobb szükségük van rá – tette hozzá az államfő.
    
Áder János köszöntőjében idézte a száz éve született Szabó Magda írónő gondolatait, aki az elkötelezettségről szólva így fogalmazott: „Hiszek az egyház létezésének fontosságában, hiszem, hogy kell egy olyan közösség, amely átemeli az embereket az életük olyan szituációin, amelyek észokokkal, logikával megoldhatatlanok. Elkötelezettje vagyok minden egyháznak, amely jóra használja fel a hatalmát, jóra tanít, s úgy szolgálja a maga Istenét, hogy az embereken való segítésben keresi.”

(MTI)

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Orbán Viktor ezt is előre látta? A miniszterelnök taktikája megváltoztathatja Magyarország helyzetét (VIDEÓ)

Orbán Viktor ezt is előre látta? A miniszterelnök taktikája megváltoztathatja Magyarország helyzetét (VIDEÓ)
Tovább a cikkhezchevron

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

„Épeszű ember nem akarhatja ezt!” – belebukhat a Tisza Párt a nyilvánosságra hozott dokumentumokba

„Épeszű ember nem akarhatja ezt!” – belebukhat a Tisza Párt a nyilvánosságra hozott dokumentumokba
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Paskai
2017. december 18. 18:49
Munkakerülők bankettje.
Válasz erre
4
2
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!