Újabb MSZP-s képviselő hagyta ott a pártját

2017. november 22. 18:03

Horváth Imre még 2014 novemberében tudott nyerni Újpesten, azonban úgy hírlik, az MSZP a DK-nak adná a parlamenti képviselő választókerületét, Horváth pedig ezért hagyja ott a pártot.

2017. november 22. 18:03

Kilépett az MSZP-ből Horváth Imre újpesti szocialista képviselő – tudta meg az ATV. Szocialista források szerint a kilépés mögött az állhat, hogy az MSZP nem indítaná újra Újpesten Horváthot, és a DK-s Varju Lászlónak adná a körzetet.

Horváth már párttagkönyvét is visszaadta, a keddi nap folyamán pedig Molnár Gyula pártelnökkel is konzultált az ügyben. Tóbiás József pártelnök eközben megerősítette az ATV-nek, a következő fél évben Horváth benn marad a szocialisták parlamenti képviselőcsoportjában, nem fog Demeter Mártához hasonlóan más frakcióba igazolni. 

Az ATV szerint a szocialista párton belül az a „főszabály”, hogy aki 2014-ben nyerni tudott körzetében, azt 2018-ban is indítják, így a szocialista Hiszékeny Dezső, Tóth Csaba, Burány Sándor, Kiss László és Hiller István is újra elindulhat. Ennek ellenére a 2014 novemberi újpesti időközi választáson a kormánypárt ellen győzedelmeskedő Horváth úgy néz ki, jövőre már biztosan nem a szocialisták színeiben méretteti meg magát.

 

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dénia
2017. november 23. 11:32
Ezért kár volt anno megszabadulni az mszp-nek a gyurcsánytól.
smarton
2017. november 23. 08:31
Helyes. Elég nagy hiba volt 2014-ben is a megválasztása.
krisztoforo48
2017. november 23. 06:34
Szervezkednek a szerencsétlenek,osztogatják a helyeket.Valamiről azonban elfeledkeztek,a saját még megmaradt választóikról!Azok is elfogadják az osztozkodást?Na de ez legyen ezeknek az aljadékoknak a baja:XD.
2017. november 23. 00:30
Horváth Imre elhamarkodta. A választások utáni Fidesz-Mszp koalíció őt is kisegíthette volna a bajából! :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!