Nagy bajnak nevezte, hogy az ügyészségről vagy a nyomozóktól folyamatosan szivárognak ki adatok és iratok a kormánypárti sajtóhoz, de azt még nagyobb bajnak tartja, hogy a kormánypárti sajtó hamarabb értesült az idézéséről, mint ő maga. Azt pedig a cinizmus netovábbjának nevezte, hogy ezek után az ügyészség nem tartja szükségesnek, hogy akár szolgálati titoksértés miatt vizsgálatot indítson.
Véleménye szerint mindez jól bizonyítja, hogy a tanúkihallgatásnak nem volt más célja, mint hogy „a média készíthessen egy képet az Orbán-kormány egyik legádázabb ellenfelének, Gyurcsány Ferencnek a feleségéről, ahogy éppen bemegy egy büntetőüggyel kapcsolatban a NAV-ra”.
Kérdésre még elmondta, nemcsak Czeglédy Csabának nyújtottak segítséget, hanem a törvényesség keretein belül másoknak is, akik hozzájuk fordultak. Kiemelte: ezt a tevékenységet a jövőben is folytatják majd, mert úgy gondolja, „akinek vagyona van, kötelessége is van”. Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt folyik eljárás.