Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Mandiner tartalomszolgáltatása megszűnt, azon kizárólag korábban közzétett archív tartalmak érhetők el.

Románia: nagyszabású tüntetéseket tartottak országszerte

2017. november 06. 09:50

Kormányellenes civil szervezetek tüntettek vasárnap Románia-szerte több mint harminc városban.

2017. november 06. 09:50

Az igazságszolgáltatás függetlenségének védelmében rendeztek tüntetést vasárnap Bukarestben és Románia több nagyvárosában kormányellenes civil szervezetek. A „Nem akarunk tolvaj nemzet lenni” jelszóval internetes fórumokon meghirdetett megmozdulás szervezői a szociálliberális kormánytöbbség igazságügyi reformtervezete ellen tiltakoznak, amely szerintük politikai befolyása alá vonná az igazságszolgáltatást és meggátolná a korrupt politikusok elszámoltatását.

A PSD-ALDE koalíció kedden terjesztette a román parlament elé az igazságszolgáltatás működését szabályozó törvények módosításáról szóló javaslatát, amelyet mind a jobboldali Klaus Iohannis államfő, mind a bírák és ügyészek szakmai szervezete kifogásolt. A törvénymódosítás egyebek mellett korlátozná az államfő szerepét az ügyészségi vezetők kinevezésénél, és kivonná a szakma kizárólagos ellenőrzése alól azt az Igazságszolgáltatási Felügyeletet, amely – esetleges tévedéseikért vagy visszaéléseikért – felelősségre vonhatja a bírákat és ügyészeket.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

A PSD-ALDE koalíció szerint az igazságszolgáltatás reformjára azért van szükség, mert számos, a működését szabályozó előírás alkotmányellenesnek bizonyult, az ügyészek túlhatalma pedig visszaéléseket tett lehetővé. A jobboldali ellenzék azzal vádolja a szociálliberális többséget, hogy saját, korrupcióval vádolt politikusai védelmében akarja visszanyesni a vádhatóság mozgásterét. A vasárnapi tüntetést támogatásukról biztosították a jobbközép ellenzéki pártok, a demonstráción azonban pártjelképeket nem lehetett látni, a részt vevő ellenzéki politikusok pedig elvegyültek a tömegben.

Bukarestben a kormánypalota előtti téren több ezer tüntető gyűlt össze, majd a parlament felé indult. Mire a törvényhozás épülete elé ért a tömeg, létszáma meghaladta a tízezret. Az emberek az „Igazságot, nem korrupciót”, „PSD a vörös pestis”, „Gyertek velünk, titeket is meglopnak” jelszavakat skandálták, közben „Takarítsuk el a tolvajlást Romániából”, „Független igazságszolgáltatást” feliratú táblákat emeltek a magasba. Az eseményen készített videó itt tekinthető meg. 

Több mint harminc romániai településen és néhány nyugat-európai nagyvárosban is utcára vonultak román állampolgárok, az év eleji több mint félmilliós megmozdulásokat idéző korrupcióellenes jelszavakkal. Román hírügynökségi beszámolók szerint Kolozsváron, Temesváron, Nagyszebenben, Brassóban is meghaladta az ezret a tüntetők száma, de Jászvásáron (Iasi), Galacon (Galati) és Craiován is több százan vonultak utcára.

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gabor7th
2017. november 06. 11:15
Ezeket ki fizeti?
Válasz erre
1
0
Einar
2017. november 06. 11:12
Mintha nem lenne korrupció a fényes Nyugaton! Ez is a jól bevált Soros terv része... Minden országban küzdő örök emberi elégedetlenséget teszi uralmi törekvésének fő fegyverévé. A faszbukprolik pedig harapnak rá. Ahol korrupció elleni jelszavakkal tüntetnek, ott valójában külföldi beavatkozás történik. Ez egy univerzális jelszó, bárhol és bármikor bevethető. Főleg a világ szegényebb régióiban, hiszen annyira sötét, buta-primitívek már a faszbukproletárok, hogy csak vélt sérelmeikért, egyéni érdekeikért lázadnak. Ha szorult volna beléjük egy kis közösségi érzés, akkor elgondolkodnának a történelmen.... Vajon tényleg a korrupció elleni küzdelem a legfontosabb egy ország életében? Egyáltalán mi az a korrupció? Fertelmes bűn az önmagában, ha egy állam legitim vezetője arra is használja a befolyását, hogy erősítse a hatalmát? Hogy gazdagodjon? Hány olyan erős vezetőt tudunk felsorolni aki bérből és fizetésből hatással tudott lenni a történelemre? Az anyagi erőforrások feletti uralom nem bűn, hanem eszköz. Régen sem volt ez másképp, ma pedig ezerszeresen is így van! Ha valaki csak önmagának lop, azt a népe úgy is el fogja zavarni, de ha valaki hatalmat épít és ezt a hatalmat a népe érdekében használja, legendákat fognak írni róla. Jellemző, hogy azok fröcsögnek a legjobban a korrupció ellen, akiknek a gazdasági világban semmi kifogásuk nincs a multik ellen, amelyek évszázados kizsákmányolás útján jutottak el roppant gazdasági túlsúlyukhoz. Ma furcsa világot élünk. Kaotikussá válnak a küzdelmek, a frontvonalak már nem világosak. Recseg-ropog a nyugati civilizáció. Kulturális, morális és működési válságban van. A nemzetállamok elkeseredett harcot vívnak a helyére pályázó "Szuperállamisággal" amelynek viszont már az alapjai is gyengék.
Válasz erre
8
3
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!