Az egészségügyet érintő problémák és lehetséges megoldásuk volt a fő témája az MSZP Ajkán tartott csütörtöki részországgyűlésének. Az ellenzéki pártnak korábban Hajdúszoboszlón, Egerben és Kazincbarcikán volt hasonló rendezvénye. A zárt ülést követő sajtótájékoztatón Tóth Bertalan, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) parlamenti frakcióvezetője közölte: az MSZP 10 pontos programot állított össze, amely garanciát jelenthet arra, hogy 2018 után „igazságot lehessen tenni az egészségügyben”. Erre azért van szükség, mert a jelenlegi kormánynak „fontosabb a magyar foci, mint az emberek egészsége.” A futballra szánt pénznek a magyar egészségügyben lenne a helye – hangsúlyozta.
Tóth Bertalan szavai szerint javítani kell az ellátás színvonalát, növelni kell a háziorvosok számát, és jelentősen meg kell emelni az orvosok fizetését. Az ellenzéki politikus szerint a kormány társadalomfilozófiája az, hogy „akinek több van, még többet kapjon, akinek pedig kevesebb van, annak elengedik a kezét”. Tóth Bertalan kitért arra, hogy ma Magyarországon a hónap végére sokaknak elfogy a pénze, több százezer embernek 100 ezer forint alatt van a nyugdíja, „sok idős ember a saját otthonában hal meg, mert nem tudja a fűtést kifizetni”. Hozzátette: a kórházak takarítására nem jut pénz, a korai halálozások tekintetében Magyarország az uniós országok között az utolsóelőtti helyen áll. A fiatal orvosok nem látnak perspektívát, nincs karrierlehetőségük, ezért nincs elég szakorvos és házorvos – hangsúlyozta. Biztos megélhetést kell biztosítani a nyugdíjasoknak, a munka világában és az egészségügyben is – jelentette ki.