Uniós árokásók

„Amíg a brit és az uniós delegációk csak a szájukat járatják, és minden tárgyalási forduló előtt igyekeznek telekürtölni a sajtót, hogy mit szeretnének elérni, a brexit legelső kézzelfogható eredményét nem nekik, hanem az Európai Unió tanácsának – azon belül egy miniszteri szintű formációnak – sikerült összehoznia. A múlt heti külügyminiszteri marakodás után (amelyen hazánkat Takács Szabolcs uniós államtitkár képviselte) a Londonból elköltöző két csúcsszerv új székhelyéről döntöttek a tagállamok. (...)

A folyamat etikátlan volt, mert a gyógyszerhivatal jóval a végső döntés előtt publikálta belső hangulatfelmérését. Ez azt sugallta, hogy Amszterdam vagy Koppenhága sokkal jobb hely, mint Bukarest, Varsó vagy Szófia, és a társaság majd egésze felmondana, ha ide kellene költözni Bécs, Barcelona vagy Milánó helyett. Mintha bárki is kötelezné őket a költözésre. Mintha Romániában, Lengyelországban vagy Bulgáriában nem lehetne összerángatni 900 magasan képzett embert, aki villámgyorsan jelentkezne a jól fizető állásokra.

A kiválasztás cinikus is volt. A kezdetekkor sem merült fel, hogy szakértői alapon csapjanak össze a pályázók. A déli és keleti államok számára rossz emlékű szavazási hercehurca tetejére a hoppon maradt Szlovákia tette fel a koronát. A szlovák fél az utolsó, harmadik körben tartózkodott, tökéletes (ha tudatos, akkor jár a taps a delegációnak) dramaturgiával megágyazva az idegtépésnek. Ugyanis a gyógyszerügynökség és a bankhatóság esetében is döntetlen alakult ki, 13-13 szavazattal (Nagy-Britannia értelemszerűen nem voksolt egy körben sem). Ez eredményezte a kalap-cetli mutatványt. A gyógyszerügynökség kalapjában ekkor már csak Milánó és Amszterdam, a bankhatóságéban Párizs és Dublin neve volt. Megcsinálták, ezúttal is, maguknak. Ezek után talán nem is kellene annyira meglepődniük, amikor Varsó vagy Budapest újabb kritikát ereszt meg feléjük.”