Ezenfelül az előterjesztés rámutat arra, hogy a világban a keresztény egyházak többsége december 25-én ünnepli Jézus megszületését. A javaslat csak többszöri próbálkozás után kapta meg a szükséges számú támogató szavazatot, mert sokan nem értettek egyet a karácsony kétszeri megünneplésével. Anatolij Matvijenko, a Petro Porosenko elnök mögötti tömörülés képviselője felszólalásában kijelentette: ezzel Kijev „újabb csontot dob” Moszkvának, lehetőséget nyújt arra, hogy Oroszország a többségében ortodox Ukrajna erőszakos katolizálásával vádolja meg az ország politikai vezetését. Viktorija Szjumar, a kisebbik kormánypárt, a Népi Front képviselője a vitában erre azt válaszolta, hogy a karácsony december 25-i megünneplése egyesíti az ukrán társadalmat, amelyben nemcsak ortodox, de katolikus és református felekezetűek is vannak, ez pedig szavai szerint egy normális civilizált világ irányába viszi az országot. Hangsúlyozta, hogy Moszkvának kedveznek azzal, ha meghiúsul az indítvány elfogadása.
A törvénymódosítás alapján december 25. munkaszüneti nappá nyilvánítása mellett törlik viszont a szabadnapok közül május 2-át, a dolgozók nemzetközi szolidaritásának napját, megmarad ellenben május 1-je, a munka ünnepe. A jogszabály a kihirdetését követő napon lép életbe.
(MTI)