„A Jobbikkal egyetlen egy olyan politikai pártnak sem kellene összefognia, amelyik a magyar alkotmány, illetve alaptörvény talaján áll. A magyar alkotmány ugyanis az ország működéséből normatíve kizárja a rasszizmust. A Jobbik eleddig – néhány verbális megnyilatkozástól eltekintve – nem bizonyította hitelesen azt, hogy eltávolodott volna a rasszizmustól. Ha a baloldali szavazók úgy gondolják, miszerint a Fidesznél nincs rosszabb, akkor átszavazhatnak a Jobbikra, de ebben az esetben – nem először – tévednének. A tévedés árát pedig nemcsak ők, hanem az egész ország fizetné meg.”
Megkérdeztük Gerőtől azt is, hogy a nyilvánosságra hozott Apáti-féle kijelentésekről mit gondol. Erre a kérdésre az alábbiakat válaszolta:
„Ez egy nyíltan zsidóellenes szöveg, amely egyszerre tartalmazza az úgymond »régi« és az »új« előítéleteket; szép példája a hagyományos zsidóellenesség és az Izrael-ellenesség összefonódásának. Úgy látom, hogy a Jobbik politikusai most abban az állapotban vannak, amelyben a franciák egy része leledzett 1871, Elzász-Lotharingia elvesztése után. A megsemmisítő francia vereség és területvesztés után azt mondták: sohasem beszélni róla, de mindig gondolni rá. Szerintem így áll most a Jobbik a rasszizmussal.”