Von der Leyen vészforgatókönyvet írt: így venné el a magyarok pénzét az utolsó centig

„Ha nem sikerül a Magyar Péter projekt, akkor legalább az Orbán-ellenességre” akarják fölhasználni ezt a választást – hangzott el a Mestertervben.

A Fidesz-frakció közleménye szerint az ellenzék azért követel kétségbeesetten új választási rendszert, mert reménytelen helyzetben van, és képtelen elnyerni a választók bizalmát.
A Fidesz szerint nem a választási rendszerrel, hanem az ellenzékkel van baj – közölte a nagyobbik kormánypárt országgyűlési frakciója hétfőn az MTI-vel. A Fidesz képviselőcsoportja közleményében arra reagált, hogy Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője előzőleg újságíróknak azt mondta, a Fidesznek nincs bátorsága ahhoz, hogy egy arányos választási rendszerben mérettesse meg magát 2018-ban.
Az Országgyűlés igazságügyi bizottsága hétfőn nem vette tárgysorozatba az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvényjavaslatot, amelynek alapját a Közös Ország Mozgalom javaslatai képezték, és nyolc ellenzéki párt támogatta. A Fidesz-frakció közleménye szerint az ellenzék azért követel kétségbeesetten új választási rendszert, mert reménytelen helyzetben van, és képtelen elnyerni a választók bizalmát. „Mindent és mindenkit hibáztat saját kudarcáért, csak magát nem” – tették hozzá. Azt írták: az ellenzék „hiteltelen, a nemzeti érdekek ellen dolgozik, migránsokkal akarja betelepíteni az országot, és tele van korrupciós ügyekkel”.

(MTI)