Orbán Viktor: Novemberben jön a nyugdíjprémium

2017. október 18. 12:30

Az ország történetében először fizet a kormány nyugdíjprémiumot novemberben, ilyen még nem volt, ez egy előrelépés – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök.

2017. október 18. 12:30

Először Magyarország történetében nyugdíjprémiumot fizet a kormány novemberben, ilyen még nem volt, ez egy előrelépés – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán az Idősek Tanácsa ülésen, az Országházban. A miniszterelnök kiemelte: „Olyan országot akarunk építeni, amelyben minden nemzedéknek megvan a maga helye, egy többgenerációs Magyarországban gondolkodunk.” 

A kormányfő a tanácskozáson közölte azt is: javasolják, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén is kapjanak karácsony előtt 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt a nyugdíjasok. A nyugdíjprémiumról szólva Orbán Viktor elmondta: a kiszámításának alapja a 4,1 százalékra tervezett gazdasági növekedés. A háttere pedig az, hogy ha a gazdaság jól teljesít – 3,5 százalék fölött –, akkor abból az egész országnak többlete keletkezik, amiből a nyugdíjasoknak is részesülniük kell, mert „ha sikeres az ország aktív része, akkor legyen sikeres a már inaktív része is”, hiszen az ő munkájuk hozzájárult a most aktívak sikeréhez – fejtette ki.

Beszélt arról is, hogy 2018-ra 4,3 százalékos bővülést terveznek, így „jó reményünk van arra, hogy (...) 2018-ban is lesz nyugdíjprémium”, vagyis várhatóan nem egy egyszeri eseményről van szó. A kormány terve egyébként az, hogy a gazdaság növekedése tartósan 3-5 százalék között legyen, sőt egyszer érje el az 5 százalék fölötti szintet is – közölte. A miniszterelnök felidézte, 2010-ben megállapodást kötöttek a nyugdíjasokkal arról, hogy megőrzik a nyugdíjak értékét, amit sikerült tartani, sőt szerény növekedés is történt. Azt is kiemelte, hogy az államadósság minden évben csökken, a nyugdíjakat nem hitelből fizetik és emelik, hanem az ország saját teljesítményéből.

Az ülésen Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára kifejtette: a kormány azt javasolja, hogy ne csak azok kapják meg a nyugdíjprémiumot, akiknek törvény szerint járna, hanem mindenki, aki nyugdíjban vagy nyugdíjszerű ellátásban részesül. A kiszámításáról elmondta: a nyugdíjprémium maximuma 12 ezer forint, amit egy átlagnyugdíjas meg is kap. A prémiumon felül kiegészítő nyugdíjemelést is fizetnek, ami egy 118 ezer forintos átlagnyugdíjnál több mint 11 ezer forintot jelent. Így egy átlagnyugdíjas mintegy 23 ezer forinttal kap többet novemberben, mint amennyi esedékes lenne – közölte Novák Katalin.

Orbán Viktor a nyugdíjemeléssel kapcsolatban megjegyezte, hogy januártól 3 százalékos inflációval számolnak, ami ugyanilyen mértékű nyugdíjemelést is jelent jövőre.

(MTI)

Összesen 119 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zokni
2017. október 19. 09:50
"Orbán Viktor: Novemberben jön a nyugdíjprémium" Ennek semmi sem elég?
belga
2017. október 19. 09:27
Aki nyugdíjas, vegye eIő az eImúIt 15 év nyugdíemeIésrőI szóIó értesítéseit. aki nem, az anyuét, apuét. A fenti fantasztikus emeIésen-prémiumon- sőt még Erzsébet kártyán beájuItak érdekes eredményre jutnak. Már ha képesek (még) a vaIóság érzékeIésére.
kérdés
2017. október 18. 20:47
Még egy nagyon fontos infó azoknak, akik abban reménykednek, hogy a kinti nyugdíjjal majd itthon jobban járnak. Egyik rokonom büszkén mutatta a németeknél kapott nyugdíjbiztosítási kártyáját, hogy ő bejelentve dolgozott kint, majd onnan dőlni fog az euró. Megnéztük közelebbről, kiderült, hogy csak eü kártya, az is lejárt már. Elkértem a szerződését is, amit aláírt annó, egy magyar származású német építőipari céges közvetítése volt, németül. A szerződésben pedig az volt, hogy ők csak balesetre biztosítják a munkavégzés idejére, minden mást neki kell a német hatóságnál intézni....mindezt csak németül, a blabla magyarul is le volt írva. Hát ilyen világot élünk mostanság kint és itthon.
Mindjárt
2017. október 18. 19:07
Már megint hazudik a Putyin seggét nyaló, feleség verő, hájas korcs, kádárspicli, kommunista, tolvaj cigány
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!