Kérdésre válaszolva Ónodi-Szűcs Zoltán elmondta, amennyiben kormányon maradnak, megpróbálják az eddigi „mennyiségi betegellátás helyett a minőségit előtérbe helyezni”. Megjegyezte, a bérfejlesztések területén „jó úton haladnak”, amit tovább kell vinni. A szakdolgozókkal négy évre, az orvosokkal pedig két évre vannak megállapodásaik erről – tette hozzá.
Elmondta azt is, hogy az egészségügyben a megelőzésre is nagy hangsúlyt kívánnak fektetni. Meg kell érteniük az embereknek, hogy az egészségükért nekik is felelősséget kell vállalniuk – jelezte.
Szólt arról is, hogy jelenleg húsz szűrőbusz vár átadásra, mert szeretnék, hogy ne csak a városokban, hanem a falvakban is elérhetőek legyenek ezek a szolgáltatások.