Elmondta azt is, hogy a ledolgozott órák számát csak a jelenléti ívekkel tudják igazolni, mert egy iskolaszövetkezetnél és a Humán Operátornál „eltűntek a papírok”, nem adtak mindenkinek szerződést.
Fiák István kitért arra is, hogy Czeglédy Csaba egyik ügyvédje hétfő este sms-üzenetben megkereste az ügy egyik diák szószólóját azzal, hogy a politikust nagyon bántja az ügy, és szívesen felvásárolná az ő, valamint a másik szószóló követelését. A fiatal nyilvánosságra hozta ezt az üzenetet, és azt írta, ha ennyire bántja Czeglédy Csabát a dolog, fizesse ki az összes károsultat.
Az úgynevezett Czeglédy-ügyben bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoz az ügyészség. Czeglédy Csaba jelenleg is előzetes letartóztatásban van.