A szervezet álláspontja szerint a Miniszterelnöki Kabinetiroda által minden háztartáshoz eljuttatni kívánt kérdőív 5. pontja a Helsinki Bizottságnak egy speciális helyzetre vonatkozó szakmai álláspontját hamisan általános álláspontként definiálja. Ez a hamis látszat sérti a 28 éve működő jogvédő egyesület jó hírnevét – tették hozzá. A közlemény idézi a kiadvány 5. kérdéséhez fűzött magyarázatot, miszerint „Soros György azt is el akarja érni, hogy a migránsok enyhébb büntetést kapjanak az általuk elkövetett bűncselekményekért. Soros György jelentős összegekkel támogat olyan szervezeteket, amelyek segítik a bevándorlást, és védik a törvénytelenségeket elkövető bevándorlókat. Ilyen például a Helsinki Bizottság, mely a határzár tiltott átlépése kapcsán azzal érvelt, hogy »aggályosnak tekinthető a jogellenes belépéssel kapcsolatos súlyos jogkövetkezmények alkalmazása«".
A Magyar Helsinki Bizottság leszögezte: soha nem szorgalmazták a „migránsok” vagy „bevándorlók” bűntetteinek enyhébb megítélését, mindig is kiálltak a jogegyenlőség mellett. Azt írták, a kérdőívben szereplő „megcsonkított idézet” a határzáras bűncselekmények 2015 szeptemberében történt bevezetése előtt született szakmai dokumentumból való, amely elsősorban a genfi menekültügyi egyezményre támaszkodva bírálta a tervezett rendelkezéseket. „Az Európai Unió bíróságának gyakorlata alapján aggályosnak tekinthető a jogellenes belépéssel kapcsolatos súlyos jogkövetkezmények alkalmazása. A büntetőjogi eszközöket, különösen a szabadságvesztést csak akkor lehet »bevetni«, ha egy személyt már kiutasítottak, azonban az új szabályozás szerint a menekülők már a határzár megsértésével bűncselekményt követnek el” – idézték a közleményben.
Dömötör Csaba: Felháborító, amit a Helsinki Bizottság tesz