Az ember célja nem a tiszta megismerés, hanem a világ birtokbavétele

„Hogyan jutott el a kognitív pszichológiához?

A kognitív pszichológiát rögtön kritikai szempontból ismertem meg. A »kognitív pszichológia« kifejezést lehet általános leíró kifejezésként használni a megismerési folyamatokkal foglalkozó pszichológia értelmében, és lehet metaelméletként is beszélni róla. Ebben az értelemben meghatározott alapfeltevésekre épülő megismeréstudományról van szó, amely axiómaként kezeli azt, hogy a kognitív rendszer az ingerbemenet és a motorikus kimenet között zajló információfeldolgozást végez, és a kognitív pszichológus feladata ennek a középső résznek a felderítése.

Az ökológiai pszichológia sosem fogadta el ezt a szemléletet. Alapja, hogy a megismerés kiindulópontja a környezetbe ágyazott organizmus, és a megismerő folyamatok kerete ez a dinamikus ökológia rendszer.  A »megismeréstudománnyal« az az egyik probléma, hogy a szemlélődő ember alapfeltevéséből indul ki, gondoljunk Rodin Gondolkodójára.

A megismerés azonban mindig cselekvő, és az ember célja nem a »tiszta megismerés«, hanem a világ birtokbavétele, napi használata. Nem egyszerű gondolatok ezek, nem bonyolódom jobban bele. Mindenesetre az én kognitív szemléletem ökológiai rendszerszemlélet. Annyit még hozzáteszek, hogy az elmúlt két-három évtizedben sok minden változott a kognitív tudományban, ami az ökológiai rendszerszemlélet előtérbe kerüléseként értelmezhető.

Számos kritika éri a pszichológia tudományosságát még manapság is. Mit gondol erről, miben látja a változás lehetőségét akár a hazai keretek között? 

A pszichológia sokarcú, heterogén jelenség. A terapeuta számára az a lényeg, hogy a módszerei, módszerkombinációi a saját praxisában jól működjenek. Gondolom örül annak, ha amit csinál az »evidence based«, de ha nem, attól még hihet egy módszerben. A kognitív idegtudós a klasszikus természettudományos kritériumok szerint dolgozik, míg például az utóbbi időben megerősödött »boldogság kutatás« egészen más tudományosságot követ.  Mondhatnánk azt, hogy akkor ez az egész relatív, de egyáltalán nem ezt gondolom. El kell fogadni, hogy nincs abszolút tudományosság. 

Mindamellett a tudományos gondolkodás az emberi gondolkodás évszázadok alatt kidolgozott gyakorlata a világ megismerése és (a fenti szóhasználattal élve) »birtokbavételére«, ami alapjában véve bátran mondhatjuk, hogy bevált. És ha nincs is éles demarkációs vonal tudomány és nemtudomány, tudományos és nemtudományos gondolkodás között, azért fel lehet ismerni azt, ami a tudományos gondolkodás kritériumainak nem felel meg.”