Ebben az esetben „eloszlik a bizalmatlanság a rendezett, legális migrációval szemben”. Azonban „legkésőbb ekkor meg kell követelni a belső szolidaritást az Európai Unióban”, mert ha a migráció ügyében nincs szolidaritás, akkor más területeken sem lesz, ami „keserű” következményekkel járna a tagországok közötti összetartást illetően – mondta a német kancellár.
Arra a felvetésre, hogy vannak eltérések Magyarország és Szlovákia álláspontja között, azt mondta: „valóban látok árnyalatokat és eltéréseket a visegrádi országoknál; főleg Szlovákia, de Csehország is rugalmasabb, ezért ésszerű minden kormánnyal külön tárgyalni”. Az észak-afrikai Líbiából a Földközi-tengeren át Olaszországba vezető migrációs útvonal ügyéről elmondta, hogy a megoldás „alapmintája” az EU-Törökország menekültügyi megállapodás, amelyet azonban nem lehet egy az egyben a líbiai helyzetre alkalmazni, mert gyenge a helyi kormány. Ezért törekedni kell megerősítésére, és a parti őrség fejlesztése révén arra, hogy meg tudja védeni tengeri határát, és gondoskodni kell arról, hogy a nemzetközi segélyszervezetek közreműködésével javuljon a menekülttáborokban élők helyzete.
Természetesen a legjobb az lenne, ha az emberek nem is indulnának el Líbia felé a Szahara sivatagon keresztül, ezért együtt kell működni az olyan tranzitországokkal, mint Niger, és a Szahara túlsó oldalán fekvő származási országokkal. Az ugyanis biztos, hogy csökkenteni kell az életszínvonalbeli különbségeket, különben „érthető módon” mindig lesznek zavargások és menekülthullámok – mondta Angela Merkel a migráció mellett egy sor más témára is kitekintő terjedelmes interjúban.