Katasztrófa? De jó!

2017. szeptember 27. 08:22

Brüsszelben és diktatúráját támogató médiájában kötelező a migránselosztást „sikernek” nevezni akkor, amikor az ordító kudarc és csőd

2017. szeptember 27. 08:22
Lovas István

„De vajon milyen katasztrófa Németország és rajta keresztül Európa népének az, amit Merkel, e volt FDJ-os – ami a KISZ keletnémet változata – agitpropos kancellárnő szabadított Európára szelfiző Willkommenskultúrájával? Amely révén akkora migránsáradatot zúdított Európára, hogy az nemcsak a magyar adófizetőknek került iszonyatos milliárdjaiba a szuverén határokat védő kerítés formájában, de annak vesztét is okozta. Így, befejezett múlt időben. Mint azt szeptember elején egy egyébként liberális francia agytröszt demográfiai számítása kimutatta: Európában harminc-negyven éven belül muzulmán többség lesz, tekintettel a bennszülöttek és a bevándorlók termékenységi (gyerekszülési) arányának óriási eltérésére. Sagrada Família? Dehogy! Allahu akbár, a merkeli–gyurcsányi »Lószart, mama!« felé vezető út végén.

Miközben a nyugati világ azon fősodratú sajtója mer vonyítani vasárnap óta a demokrácia veszélyeztetéséről, amely a múlt héten egyetlen szóval nem említette, hogy John McCain szenátor és hasonszőrű szenátortársa, Lindsay Graham olyan törvénymódosítást rejtett el egy törvénybe, amelynek értelmében például a Washingtonban fogható angol nyelvű orosz Sputnik rádiót be fogják tiltani, mint ahogyan egy héttel korábban szintén ők olyan törvénymódosítással rukkoltak elő, amelynek eredményeként az orosz Russia Today televíziót és a Sputnik News hírügynökséget idegen ügynökként kell bejegyezni az Egyesült Államokban.

Egy totális diktatúra felé menő rendszerről van szó, amelyben a tényeket már tilos kimondani, sőt tagadni kell. A Soros által »tervnek« nevezett migránssegítő tervet »állítólagosnak« kell neveznie még azon fősodratú médiumoknak is, amelyekben ő maga jelentkezett a »terv« kifejezéssel. Vagy Brüsszelben és diktatúráját támogató médiájában kötelező a migránselosztást »sikernek« nevezni akkor, amikor az ordító kudarc és csőd. Néhány nappal ezelőtt írta a konzervatív történész, Reagan elnök volt beszédírója, Pat Buchanan, hogy »Ha a szólásszabadság és a sajtó itt olyan populáris kultúrát hozott létre, amely egy nyitott szennycsatorna, valamint a mások gyalázásának és mérgezésnek a politikája, miért akarnánk mi ezt más népekre rákényszeríteni?«”

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2017. szeptember 28. 17:08
Pista,jobban jártunk volna,ha anno befogad téged Izrael...
cutcopy
2017. szeptember 27. 12:19
"merkeli–gyurcsányi »Lószart, mama!« felé vezető út" Kísértetes a hasonlóság az tény, a brüsszeli "kvótasiker" propaganda ugyanaz mint ahogy Fletó az utolsó pillanatig sikeres reformokként kommunikálta a megszorításos, leépítős, hitelfelvevős politikáját..
Mich
2017. szeptember 27. 11:49
"Brüsszelben és diktatúráját támogató médiájában kötelező a migránselosztást „sikernek” nevezni akkor, amikor az ordító kudarc és csőd " Így van. (De az is jó , hogy a Jobbik már átlendült a jobbszélről a balszélre, mert egyébként Lovas azokat támogatná...)
kaltran
2017. szeptember 27. 11:22
Nem tudom miért nem szervezünk egy jól meghirdetett és kampányolt naggyűlés-körutat a nyugati nagyvárosokba, - egyfajta ismertetőt az ottani népnek, miért is nem látják, hogy meztelen a király. A többesszám a Sajtóklubosokra és társaikra vonatkozik és pár hivatásos politikusra. Legyen ez a mi "Lovas-tervünk".
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!