Lázár: Az ország ügyei mennének nélkülem is

2017. szeptember 08. 15:37

„Brutálisnak” és a „sztálinista időkre” emlékeztető lépésnek nevezte az új ukrán oktatási törvényt Lázár János, amiért a retorziók sem fognak elmaradni – erről a miniszter a Magyar Nemzetnek adott videointerjújában beszélt. Kifejtette, nem kizárt, hogy 2018-tól inkább a választókerületével foglalkozna, mert szerinte az ország ügyei nélküle is mennének.

2017. szeptember 08. 15:37

Pénteken a Magyar Nemzetnek adott nyolc perces videointerjút Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Az interjúban szó esett a marosváráshelyi iskola ügyéről, a kárpátaljai magyarság helyzetéről, és a hódmezővásárhelyi politikus személyes politikai ambícióiról is.

Kivárnak, és aztán lépnek

Lázár szerint a magyar kormány a határon túli magyarság kérdésében tudatos politikát folytat: először a helyi politikai erők véleményét kérik ki, aztán tesznek konkrét lépéseket. Kifejtette, ez történt a marosvásárhelyi iskola ügyében is, amikor a kormány az RMDSZ iránymutatása alapján járt el. „Kárpátalja esetében is érdemes megvárnunk azt, hogy az ott élő politikustársaink milyen tanácsot adnak” – mondta a miniszter.

Hozzátette, Ukrajna hátba támadta Magyarországot, hiszen hazánk korábban óriási lobbitevékenységet fejtett ki annak érdekében, hogy az ukrán állampolgárok vízummentesen juthassanak be az EU-ba. „Egy brutális, a sztálinista időkre emlékeztető döntés született meg” – fejtette ki.

„Románia nem először és nem utoljára támadta hátba Magyarországot”

Elmondta, az új ukrán oktatási törvénytervezet ellehetetlenítené a kárpátaljai magyar oktatást, mely pedig az ottani magyar közösség fentmaradását jelenti. Ezért „a retorzió és a határozott fellépés nem fog elmaradni” – fogalmazott.

Lázár a Magyar Nemzet újságírójának azt is elárulta, várható, hogy valamelyik kormányzati szereplő Ukrajnába fog utazni az ügy előremozdítása érdekében, ahogyan az is, hogy Orbán Viktor meg fog szólalni az ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatban.A marosvásárhelyi iskola ügyéről szólva leszögezte: a kormány korábbi bukaresti tárgyalásai során „Románia nem először és nem utoljára támadta hátba Magyarországot”.

A Magyar Kormány először egyeztet és tárgyal, majd azután kezd más erőket alkalmazni, például Ukrajnával szemben szankciókat javasolni.

Lázár távozhat a nagypolitikából

Azzal kapcsolatban, hogy folytatja-e jelenlegi pozíciójában 2018 után is, Lázár kifejtette, hogy csak négy évre állapodott meg Orbán Viktorral. És bár országos politikai szerepéről konkrét döntés még nem született, a miniszter elmondta, hogy legszívesebben saját választókerületét választaná – többet szeretne tenni a helyi közösségért, mint ahogy eddig tette – fogalmazott.

Hozzáfűzte: ő a politikában a rotációnak, a vérfrissítésnek és a dinamizálódásnak a híve. Elmondta azt is, már 2010 óta azt kéri a miniszterelnöktől, hogy inkább a saját választókerületében tevékenykedhessen. 

Összesen 128 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
realista
2017. szeptember 09. 20:19
Korrupció miatt lemondatták a mongol kormányt. Erről persze egy szó sem esik a mandin, én is csak a rádióból tudtam meg (persze nem a kormánymédiából). Aztán rákerestem: https://444.hu/2017/09/08/levaltottak-a-mongol-miniszterelnokot Már a mongolok is erkolcsi magaslatokon állnak hozzánk képest.
noMores
2017. szeptember 09. 18:53
Hahahah, sztalinosta idok, mondja ezt Bastya elvtars pincsije. Eszmegall. A nernel komcsibb a kadarizmus se volt, miafaszrol pofazik ez a majom?
realista
2017. szeptember 09. 11:34
"Lázár: Az ország ügyei mennének nélkülem is" Sőt Orbán nélkül is, alighanem még jobban, mert a gazdaságot az EU-s pénzek, meg a multik érdekei viszik előre. Az Orbán klikk által megcsapolt forrásokat az ország javára fordítva komoly fejlődés lehetne.
kata56
2017. szeptember 09. 09:17
Lázár piheje ki magát. Aztán egyszer majd jöjjön vissza miniszterelnöknek. Nyilvánvalóan arra született. Hogy egyszer majd Orbántól átvegye a stafétát. Nem most, de mondjuk egy 2022-es választáson esetleg ez már szóba jöhet. Csak addigra szokjon le a vadászatról. Akkor még én is a szavazoja leszek. Okos, tehetséges, összeszedett, rátermett, bátor. Szükség lesz rá.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!