Baloldalon emelik a tétet

2017. szeptember 25. 21:47

Mivel az Együtt lassan és folyamatosan egyre kisebbé válik, tényleg nem marad más csak a nagyotmondás.

2017. szeptember 25. 21:47
Csarnó Ákos

„Juhász Péter tárgyalni hívja az általa már csak Új Pólusnak hívott fantom vélt tagjait: az LMP-t, a Momentumot és a Párbeszédet. Képtelen leszállni a kerékpárról, hogy egybeterelje ezeket az erőket. Igyekezete nyilván az eljelentéktelentődéstől való félelmen alapul. Az Új Pólus hangoztatása pedig azért is furcsa, mert 2013-ban maga volt az egyik első, aki egy hasonlót szanaszétvert Bajnai, Gyurcsány és az MSZP miatt. Mivel az Együtt lassan és folyamatosan egyre kisebbé válik, tényleg nem marad más csak a nagyotmondás. Ebbe a koreográfiába szépen illeszkedik a párt alapítványa által kimunkált választási eredmény-generátor ami kétségtlenül csúnya képet fest de jelenlegi illetve korábbi állapotokat tükröz (és nem mellesleg folyamatosan Új Pólusozik és nem nevez meg a vélt tagok közül egyet sem…)

A szocialisták meg bemutatták, hogy miképpen képzeli el a demokráciát – aminek a féltésében az élen járnak, legalábbis szavakban. Az a nagy terv, hogy mindenki mögéjük állhat csak be, DK-stúl, elempéstűl, mindenestül, majd utána ők adnak a nyári közvéleménykutatások eredményeiből összeszámolt arányok alapján képviselői helyeket, de úgy, hogy persze az 51% az övék. Mert hogy ők beviszik a parlamentbe a többieket.”

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nanemáne
2017. szeptember 26. 00:45
Az mszp ezeket a parazitákat majd a hátán beviszi a parlamentbe.
Alarik
2017. szeptember 25. 23:48
Esélytelenek vonaglása.
Mich
2017. szeptember 25. 22:44
Túlmozgásos koreográfia...:)
Mich
2017. szeptember 25. 22:42
Inkább így: A libsi+bolsi+náci Katyvasznak nem marad más, csak a nagyotmondás. Amit persze különféle (libsi/bolsi/náci) nyelveken ejtenek meg...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!