Tíz éve nem volt ilyen olcsó a kakaó

2017. július 18. 09:18

Az árcsökkenés oka, hogy Kína nem fogyaszt annyi kakaót, mint várták.

2017. július 18. 09:18

Folyamatos csökkenéssel tíz éve nem látott alacsony szint közelébe jutottak a világpiaci kakaóárak, a csökkenést az idézte elő, hogy a kínai kereslet növekedése elmaradt az előrejelzésektől, a termelőknél és a kakaóőrlőknél emiatt kapacitástöbblet alakult ki – közölte az árupiaci befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója.

Juhász Gergely elmondta: a Nemzetközi Kakaószövetség ( ICCO) márciusban azt jelezte előre, hogy a kakaó világpiaci kínálata hosszabb ideig meghaladhatja a keresletét. Alapvetően ennek a prognózisnak volt a következménye, hogy folytatódott a kakaó árának 2016 áprilisa óta tartó csökkenése. Az akkori, 3150 dolláros tonnánkénti ár idén februárig 2200 dollár alá esett, majd az ICCO előrejelzésére a következő másfél hónapban további 400 dollárral zuhant, így május elején már 1800 dollárba került a kakaó tonnája.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Von der Leyen retteg: azonnal beszélni akar Zelenszkijjel, a tét nem is lehetne nagyobb

Von der Leyen retteg: azonnal beszélni akar Zelenszkijjel, a tét nem is lehetne nagyobb
Tovább a cikkhezchevron

A vezérigazgató kifejtette: a túlkínálatot alapvetően az okozta, hogy a világ legnagyobb kakaófogyasztójának számító Kína visszafogta importját. Emiatt a legnagyobb globális kakaóbab-termesztő országokban, Elefántcsontparton és Ghánában, Európán belül pedig Hollandiában jelentős raktárkészletek halmozódtak fel.

A kereslet visszaesésére Elefántcsontpart úgy reagált, hogy csökkentette a termelőknek fizetett átvételi árat, a holland kakaóbab nagyfelvásárlói pedig több hétre felfüggesztették az átvételt – magyarázta Juhász Gergely. Így az ICCO a kakaó árának további csökkenését sem tartja kizártnak.

A piaci elemzők szerint azonban a termesztőknek ilyen alacsony átvételi árak mellett nincs elegendő forrásuk arra, hogy kakaóbab-ültetvényeiket gondozzák. Emiatt Juhász Gergely úgy véli, a mostani többlet mérséklődhet, aminek hatására az árcsökkenés is megállhat, sőt, akár enyhe emelkedés is elképzelhető.

Magyarországon évente mintegy 18 ezer tonna kakaó fogy, ami importból származik, ezért a kakaó – és az alapvetően a kakaóvajból kinyert csokoládé – idehaza is egyre kevesebbe kerül. A KSH jelentése szerint júniusban a kakaó és a csokoládé fogyasztói átlagára 1,6 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál, az infláció viszont az év hatodik hónapjában 1,9 százalék volt.

(MTI)

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
GV0917
2017. július 18. 21:17
Ötért adja az étcsokit,tízért a tejcsoki jár, + egy ötös és ezért a fehér szín dominál... De mire a repetával megérkezik a hajó- Rádöbbennek, ha nincs üzlet-attól még a kakajó!
Válasz erre
0
0
balbako_
2017. július 18. 16:18
És a csokoládéé miért nem megy le?
Válasz erre
5
0
pemete jakab
2017. július 18. 14:22
"Tíz éve nem volt ilyen olcsó a kakaó" Több boltban már ingyen elvihető a csokoládé.
Válasz erre
2
2
csepeli
2017. július 18. 11:37
Évek óta megy, hogy az egekbe szökik a kakaó és a csoki ára. A sok jós zsenike.
Válasz erre
2
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!