„Önkormányzati képviselőkkel találkozik az államelnök, ahol a kollégák el fogják majd mondani, milyen problémákkal küszködik Székelyföld. Nyilván ki fognak térni az államelnöknek a magyar közösséggel kapcsolatos kijelentéseire is” – fogalmazott Porcsalmi Bálint.
Az RMDSZ ügyvezető elnöke korainak nevezte azt a kérdést, hogy van-e gesztusértéke a látogatásnak. Kijelentette, az államfő már korábban elkezdte az országjárását. Korábban moldvai megyéket keresett fel, és most a két magyar többségű megye is sorra kerül. Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke elmondta, az elnök korábbi országjárásán megyéket keresett fel. Ez az első alkalom, amikor a két megye meglátogatásának a programja hangsúlyosan össze van kapcsolva.
„Nyilván azért, mert ez az a két megye, amelyikben magyar többség van, amelyben hasonlók a gondok” – magyarázta az RMDSZ Kovászna megyei elnöki tisztségét is betöltő politikus. Tamás Sándor megjegyezte: a megbeszélések során tájékoztatni fogják az államfőt mindarról, amit Székelyföld és Románia jövőjéről gondolnak. „Van néhány kérdés, amit határozottan másként látunk, és ezekben a kérdésekben szeretnénk nyomatékosítani az álláspontunkat” – fogalmazott Tamás Sándor.