Az Eurovízió nem csak a dalokról szól

Az Auróra működési engedélyét pár napja vonták vissza, a rendezvényeit azonban megtartja, közösségi házként üzemel tovább. Ottjártunkkor épp nagy káosz uralkodott az intézményben: nem tudták a dolgozók, hogy lesz a rendezvény; és épp bontották a pultot, még az előadás alatt is. A közösségi térben az egyik dolgozó még figyelmeztette társát, mielőtt magára hagyta volna: „Ha jönnek rendőrök, ne kötekedj velük!”. „Ők ne kötekedjenek” – érkezett a válasz.

A hangulat tehát adott volt. A Phiren Amenca egy roma és nem roma önkéntesekből alakult, rasszizmus ellen küzdő nemzetközi hálózat rendezvényének témája a roma és héber szavakból alkotott „Mashkar Kehilot”, vagyis „Közösségek között”. A társaság is elég vegyes: roma és LMBTQ emberek, fogyatékkal élők, idősek és fiatalok is ültek a hallgatóság között. Az előadó Rigó Bálint, a Pécsi Tudományegyetem hallgatója volt, aki másfél éve foglalkozik az Eurovízióval: fő kutatási témája a résztvevő országok politikai, vallási, etnikai konfliktusainak kialakulása mögötti okok vizsgálata. Vizsgálataiban különböző médiafelügyeletek megnyilvánulásait térképezte fel, a dalszöveg- és médiaelemzések után pedig kiválasztott egy dalt, amin keresztül bemutatta a politikai tartalmak, jelképek, üzenetek megjelenését. 

Dalfesztivál az Európai összetartásért

Amikor 1956-ban megalakult az Eurovíziós Dalfesztivál, a cél az volt, hogy a második világháború utáni szétzilált Európát ne csak politikai-gazdasági unióként, hanem kulturális közösségként is egyesítse – mondta Rigó Bálint. Olyan Európát képzeltek el a megalkotók, amely sokszínű ugyan, de mégis a testvériség értékei kötik össze. Ahogy fokozatosan bővült a résztvevő országok száma, már nem csak az új kultúrákkal, hanem a különböző politikai, vallási, etnikai konfliktusokkal is színeződött a dalfesztivál közössége. A szabályok szerint maximum tizenkét pontot adhat egyik ország a másiknak, Rigó kutatásához végzett statisztikai eredményei pedig megmutatták: voltak olyan országok, amik negyven éven keresztül mindig a legmagasabb pontot adták egymásnak. Az ilyen kiugró értékekből bizonyítható, hogy vannak nyomon követhető tendenciák, de a fontosabb kérdés: mi van ennek a hátterében? – tette fel a kérdést a fiatal kutató. „Mára már egyértelművé vált, hogy a dalverseny nem csak a dalokról szól” – jelentette ki Rigó. Mindig van egy politikai és egy gazdasági szál is.

„Emlékezetes konfliktus volt a Portugália és Spanyolország közötti” – mondta Rigó Bálint. A ’60-as évekről van szó, ekkoriban még diktatúra uralkodott a két országban, a dalfesztivál alapítói azonban ezt nem nézték jó szemmel. Amikor ’68-ban egy katalán dal került volna a színpadra, a spanyolok azonnal betiltották a dalt. A revans erre az volt, hogy egy olyan dalt énekeltek el a portugálok, amiben két percen keresztül csak „lalala” hangzik el, semmi más – és megnyerték a dalversenyt. „Majd eljött 1974: az év, amikor ténylegesen bizonyítható volt, hogy egy dal forradalmat robbanthat ki” – emlékeztetett Rigó. Portugáliában ugyanis olyan szigorú szabályozás volt, hogy a lázadók nem tudták egységesen megszervezni a forradalmat. Sikerült azonban megegyezniük, hogy ha felcsendül a dal, az a forradalom kezdetét jelenti majd. 

Hogyan ünnepelhetnénk a sokszínűséget, ha egyszerre pusztítjuk?

Az országok határai sokat alakultak a történelem során, a XX. században főleg: Ukrajna egy része például orosz lakosú, így az etnikai átszavazás jelentős mértékű. „Volt egy álma Ukrajnának 2004-ben: hogy csatlakozzanak az Európai Unióhoz” – mondta Rigó. Két oka is volt, hogy ez nem sikerült: egyrészt az oroszok nem támogatták a lépést, másrészt a választásoknál is megjelent az ország orosz kisebbségre és „európai” oldalra szakadása. Amikor 2014-ben elcsatolták a Krím-félszigetet, Ukrajna és Oroszország is motívumokat, rejtett üzeneteket használt előadásuk során.

A Krím-motívum például többször megjelent mind az ukrán, mind az orosz részről persze más kontextusban. Kijev lett a 2017-es verseny házigazdája, a dalfesztivál mottója pedig nem volt más, mint „celebrate diversity” – azonban Kijev, hogy szebbé tegye a várost, rengeteg cigánytelepet felégetett. „De mégis, hogyan ünnepelhetnénk a sokszínűséget, ha elpusztítjuk?” – tette fel a kérdést Rigó. Miután elcsatolták a Krím-félszigetet, az ukránok rengeteg orosz énekest „feketelistára” tettek: őket egyszerűen nem engedték fellépni a dalfesztiválon és három évig be sem tehette a lábát az országba. Az oroszok végül nem vettek részt az Eurovízión, ezzel bojkottálva a rendezvényt – tette hozzá Rigó. 

A sokszínű hallgatóság jelenléte és a specifikus téma is reményt keltett bennem, hogy végre választ kaphatok az idei Eurovízió számomra egyetlen érdekes kérdésére: vajon elférne-e egy „Hajrá, cigány!” feliratú transzparens Pápai Joci szurkolótáborában? Pápai roma származása ugyanis tény, a szintén roma szurkolói táborából érkező „cigány” kifejezést mégis többen sértésként élnék meg a közösségen belülről. Egyértelmű válasz sem az előadótól, sem a roma hallgatóságtól nem érkezett: további kérdéseket vetettek fel, mennyire zárja ki egy ilyen megnevezés – még ha támogató célú is – a magyarsághoz való tartozását. 

Bár az egyértelmű sértéseket és a „We don’t want to put in” – féle dalszöveg-próbálkozásokat azonnal vétózza a dalfesztivál – tudtuk meg Rigó Bálinttól –, bennem továbbra is él a kérdés: ha egy átpolitizált rendezvény résztvevői nyíltan provokálnak, szimbólumaikkal és videóklipjeikkel üzennek, vajon nem engedhetnénk-e meg magunknak, hogy a radikális PC homályosító szemüvegét levéve tekintsünk a közönség és a szurkolók megnyilvánulásaira is?