Csath Magdolna: Óriási növekedés a hazai építőiparban

2017. július 15. 11:38

Csath Magdolna közgazdász az M1 szombat délelőtti műsorában rámutatott arra, hogy az eddigi adatok szerint idén jelentős mértékben emelkedett az építőipari termelés mértéke.

2017. július 15. 11:38

„Az építőiparról a héten nyilvánosságra hozott adatok azt mutatják, hogy az ágazat teljesítményének növekedése február óta folyamatos” – mondta Csath Magdolna közgazdász az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára szerint nem kell óriási eredményként értékelni, hogy májusban az építőipari termelés volumene 35,4 százalékkal meghaladta a tavaly májusit, mert a 2016-os érték nagyon alacsony volt. Fontosabb és objektívebb tényező, hogy májusban az előző hónaphoz képest 7,5 százalékkal nőtt az ágazat termelése, mert ez jelzi, hogy a februárban indult növekedési tendencia folyamatos, ahogy a közgazdász fogalmazott, aki szerint a növekedés fennmarad az elkövetkező hónapokban is.

Megjegyezte: egyelőre inkább az ipari épületek építése húzta fel az ágazatot. A májusban megkötött új szerződések pedig főként vasúti és sportlétesítményekre vonatkoznak, tehát állami megrendelések. Hozzátette, hogy a növekvő tendencia folytatódása attól függ, hogy a magán- és az üzleti szférára is kiterjed-e a beruházások növekedése.

(MTI)

Összesen 109 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
belga
2017. július 15. 21:56
A címhez képest visszafogott, korrekt írás.
Akitlosz
2017. július 15. 21:38
A kép csak egy rajz. "Látványterv", amelyeknek nem sok közük van a valósághoz. Ráadásul az építőipar sem a fehérségéről híres vagyis másról hírhedt.
OrangeOrder
2017. július 15. 18:30
Szar hír az ellenzéknek. Persze tudjuk: -mínusz 0-hoz képest -csak a stadionok -EU-s pénzek -még Feri hozta ide.
pemete jakab
2017. július 15. 17:06
A hatalmas növekedésből két konklúziót lehet levonni: 1. Ha folyamatosan nagy (20-30-40%) a növekedés, akkor az lufi. 2. Ha meg hektikusan fordul elő, akkor meg általában azt jelzi, hogy ingatag a gazdaság, ha ilyen nagy kilengések vannak benne.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!