Az Igazságügyi Minisztérium (IM) parlamenti államtitkára szerint az Emberi Jogok Európai Bírósága által Ilias és Ahmed bangladesi bevándorlók ügyében hozott döntése a schengeni határvédelmi egyezményt támadja. Völner Pál az M1 aktuális csatornán csütörtökön felidézte, hogy márciusban az Emberi Jogok Európai Bírósága elmarasztalta Magyarországot két bangladesi menekült ügyében azzal a váddal, hogy fogvatartotta őket a tranzitzónában, amely egyébként Szerbia felé nyitott. Magyarország ezért fellebbezéssel fordul a Nagykamarához, amely több tagállamra hatással lévő kiemelt esetekkel foglalkozik – mondta az államtitkár.
Völner Pál kijelentette, Magyarország szerint ez az ügy valamennyi európai államra kihatással van, ugyanis az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntése a schengeni határvédelmi egyezményt támadja. Ha korlátozás nélkül tudnának beáramlani emberek a schengeni zónába, az semmissé tenné a rendszert – fogalmazott.