Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet elemzője szerint „lényegében bármelyik kutatócég mérését” vizsgálva az látszik, hogy az ellenzéki pártok nem tudtak új szimpatizánsokat megszólítani, új szavazókat tartósan beépíteni a táborukba; a helyzet hasonló a 2014-es választások előttihez, az ellenzék nem éri el a bizonytalanokat.
Fodor Csaba a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden azt mondta: az ellenzéki pártok ezért arra törekednek majd a következő hónapokban, hogy legalább a jelenlegi táborukat egyben tartsák, ne kerüljenek a 2014-es mandátumszint alá. Közölte: méréseik szerint a választók nagyjából öt százaléka kormányváltást szeretne, de rejtőzködő szimpatizáns. Ha most vasárnap lennének a választások, a Jobbik nagyjából azt az eredményt érné el, mint 2014-ben, és ez igaz a kormánypártokra, valamint a baloldalra is – tette hozzá.