Jobbik: A Fidesz rasszista módon bánik a magyarországi cigánysággal

2017. június 29. 15:19

A Jobbik szerint sem a Fideszt, sem Farkas Flóriánt nem érdekli más, csak az, hogy minél olcsóbban tudjanak szavazatokat vásárolni a romáktól. A párt ígéri: ha kormányra kerülnek, csak felelős roma vezetőkkel fognak együttműködnie a cigányság felzárkóztatása érdekében.

2017. június 29. 15:19

A Jobbik azt ígéri, hogy amennyiben kormányra kerül, megkeresi azokat a felelős roma vezetőket, akikkel együtt lehet dolgozni a cigányság felzárkóztatásának érdekében. Szilágyi György, a párt képviselője azt mondta, hogy az együttműködés során viszont minden egyes közcélra szánt forint elköltését ellenőrizni fogják. 

A politikus csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján arra reagált, hogy a RomNet szerdán megírta, csaknem egymilliárd forintos adóssága miatt csődöt jelent az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ). A szervezet a csődöt cáfolta, de elnöke, Balogh János a Népszavának azt nyilatkozta, hogy kormányzati támogatás nélkül nem tudnának talpra állni, ezért anyagi segítséget kérnek a kabinettől.

Az ORÖ a mostani egymilliárdos tartozás előtt a Híd a munka világába program keretében 1,6 milliárd forinttal nem tudott elszámolni - hangsúlyozta Szilágyi György. A magyar állam akkor az adófizetők pénzéből 1,3 milliárdot adott szervezetnek, akik most azt kérik, hogy engedjék el ezt az újabb egymilliárd forintot is – tette hozzá.

A jobbikos politikus úgy fogalmazott, hogy az országnak egy „maffiakormánya” van, ami Farkas Flóriánon, a Lungo Drom elnökén keresztül „maffiaszerűen működő roma szervezeteket működtet”. A miniszterelnök számára azért nem probléma, hogy Farkas Flórián „egy bűnöző”, mert a fideszes képviselő ugyanolyan, mint Orbán Viktor. A kormányfő ugyanúgy, maffiaszerűen, bűnözőként igazgatja az országot, ahogy azt Farkas Flórián teszi a roma társadalommal – jelentette ki Szilágyi György.

Sem a Fideszt, sem Farkas Flóriánt nem érdekli más, csak az, hogy minél olcsóbban tudjanak szavazatokat vásárolni a romáktól – fogalmazott az ellenzéki képviselő, aki hozzátette, ezek alapján ki lehet mondani, hogy a Fidesz rasszista módon bánik a magyarországi cigánysággal.

(MTI)

Összesen 123 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
voltospultos
2017. június 30. 09:48
:))), ((((:
péterx
2017. június 29. 22:00
Bagoly mondja verébnek...
Bodor Zoltán
2017. június 29. 19:23
A Fidesz "díszcigánya" Farkas Flóri, kinek becstelenségéhez és alkalmatlanságához nem fér kétség. Az MSZP Horváth Aladárra esküdött. S miközben ezek uralkodtak az elmúlt 27 évben, gyakorlatilag semmi nem történt. Csak mellesleg: Észak- Magyarországom már minden 3. iskoláskorú cigány, délen minden 5. Szóval lehet itt mindenkit ócsárolni, de végre kezdjen el valaki foglalkozni a témával, mert nemsokára esélytelen lesz a mai többség.
Mindjárt
2017. június 29. 18:16
Jobbik: A Fidesz rasszista módon bánik a magyarországi cigánysággal Ez gyakorlatilag igaz, habár kétséges, hogy a felcsúti cigány rasszista lehetne saját fajtája ellen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!