A KISZ-es évektől a búcsú pillanatáig – Gyurcsány Ferenc pályafutása képekben (GALÉRIA)

MSZP, DK, Balazs Kicks, szakácskönyv, parlamenti ölelkezés – volt itt minden. Galériánk!

Az MSZP nem nyújt be semmilyen javaslatot plakátügyben a pénteki rendkívüli parlamenti ülésre – nyilatkozta az ellenzéki párt sajtófőnöke kedden a budapesti sajtótájékoztatón.
Nyakó István elmondta, hogy a nap folyamán hivatalosan is megalakult a pártot választások idején irányító országos választási bizottság Botka László miniszterelnök-jelölt vezetésével.
A politikus közölte: Botka László egyértelművé tette a bizottság ülésén, hogy az MSZP nem adhat be olyan törvényjavaslatot az Országgyűlésnek, amely a Fidesz érdekében is állhat és amelyet a Fidesz is megszavazhatna és arra utasította a pártot, hogy vonja vissza korábbi javaslatát.
(MTI)