Az eredeti határidő után csaknem egy évvel leszállított emelők késése miatt a BKV 200 ezer eurót követel a gyártótól, de mint kiderült, a több, mint száz napot késő szimulátorért is 100 ezer eurót számláztak ki. Nem küldte el a gyár a kocsik karbantartásához, a hibakereséshez és a javításhoz szükséges szerszámokat sem – ezekért a főváros összesen 545 ezer eurót követel. Így a kiszámlázott tételek összesen 2 727 426 eurót, vagyis mintegy 845 millió forintot tesznek ki.
Korábbi cikkünkben beszámoltunk arról is, hogy a BKV szerelvényenként napi 7 millió forintot kérhetne a műszaki meghibásodások miatti forgalomkiesések miatt. Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója most úgy nyilatkozott, ezt a kötbért szintén „érvényesíteni kívánja” a cég.
A HVG szerint a Metrovagonmas ugyanakkor nem valószínű, hogy vita nélkül fizetni fog: amennyiben az orosz cég vitatja a kötbérigényt, úgy perre kerülhet sor. Ez pedig nem lenne egy rövid folyamat: a HVG rávilágít, a fővárosnak még az Alstom-pereket sem sikerült teljesen lezárnia.