Az Átlátszó által kiperelt adatok alapján gyűjtötte ki az Origo, hogy összesen 16 318 990 forintot kaptak HÖK-ösként a Momentum Mozgalom ismert tagjai. A lap szerint hat olyan momentumos is van, aki összesen több mint egymillió forintot kaptak a HÖK-ös büdzsékből.
Zaránd Péter, a Momentum egyik alapítója – aki korábban az ELTE ÁJK-n Jurátus (kari lap) főszerkesztője, majd EHÖK közkapcsolati alelnöke és ELTE EHÖK elnöke volt – összesen 6 400 000 forinthoz jutott hozzá, bár ebből a 2012 februárjában a jutalomkeret terhére kapott 910 ezer forintról azt mondta, hogy ez nem az ő fizetése volt, hanem a kari lap megjelenését és a kari lap cikkszerzőit fizették belőle. Az Origo szerint ugyanakkor ezt csak a dologi keret terhére lehetett volna utalni, áfás számla ellenében, és nem a jutalom keretből.