Csak a Magyar Villamos Művektől (MVM) 508 millió forint támogatást kapott a kormánypárti Civil Összefogás Fórum (CÖF) – derült ki az Átlátszó adatigényléséből. A 24.hu pedig összehasonlította, hogy vajon ez az összeg hogyan aránylik ahhoz, amennyi pénzt Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa Magyarországon évente elkölt, melyhez a Forbes által gyűjtött adatokat használta. Ebből kiderült: 2015-ben 1,1 milliárd, míg 2016-ban már csak 1 milliárd forint volt az az összeg, amit Soros György alapítványa a különböző magyarországi civilszervezeteknek összesen adott egy év alatt, vagyis mindössze kétszer annyit, mint amennyit csak a CÖF csak az MVM-től kapott tavaly.
De 444.hu gyűjtéséből az is kiderül, hogy ez az 508 millió forint több, mint bármelyik ellenzéki párt 2016-os állami támogatása. A pártok a következő összegeket kapták: