MSZP: Nem Brüsszelt, hanem Orbán Viktort kell megállítani

2017. április 01. 13:21

Európát nem megállítani kell, Európát utol kell érni jelentette ki szombati sajtótájékoztatóján az MSZP alelnöke.

2017. április 01. 13:21

Nem Európát, hanem Orbán Viktort kell megállítani, Európát utol kell érni – jelentette ki az MSZP alelnöke szombaton sajtótájékoztatón Budapesten.

Gúr Nándor szerint a Fidesznek az ország felemelkedéséről szóló "dumájával" szemben több millió ember számára romlik a helyzet, és nemhogy utolérnénk az Európai béreket, de lassan már a romániai bérek alá csúszunk. Hangsúlyozta, hogy a legjobb demográfiai ösztönzőt az anyagi biztonság és a növekvő bérek jelentenék. Ezzel szemben az a politika, amit a Fidesz, a gazdagok kormánya művel, a "leghatékonyabb fogamzásgátló" Magyarországon – vélekedett az ellenzéki politikus.

Elmondása szerint hét éve romlik az ország versenyképessége, az unió 263 régiójából csupán egy magyar található a középmezőnyben. A többi hat pedig az utolsó egyharmadban helyezkedik el, sőt négyet a 20 legszegényebb között jegyeznek – tette hozzá. Ezt azt is jelenti – mutatott rá Gúr Nándor -, hogy négymillió ember szegénységben él, és még azok fele sem kapja meg a létminimumot a munkájáért, aki dolgozik. Az uniós források nélkül ma 6-7 százalékkal volna alacsonyabb a GDP, és egyharmadnyival kevesebb beruházás valósult volna meg Magyarországon - emelte ki Gúr Nándor a GKI Gazdaságkutató Zrt. adataira hivatkozva.

Bangóné Borbély Ildikó, a párt országgyűlési képviselője a demográfiai helyzetet értékelve hangsúlyozta: ma ott tartunk, hogy az elmúlt hét évben már 78 ezer, vagyis minden hatodik magyar gyermek külföldön született. Ugyanakkor a kormányzat a külföldön születettek számát is beleszámítja a statisztikába, és ezek szerint az elmúlt évben 93 100 magyar gyermek született. Ám azt nem teszik hozzá, hogy közülük 14 ezren külföldön – jegyezte meg. Hozzáfűzte: az elmúlt évben így kevesebb mint 80 ezer gyermek született Magyarországon, ami soha nem látott mélypont a születések számát tekintve.

Mindez az MSZP szerint azt jelenti, hogy a Fidesz családpolitikája megbukott, ugyanis a legnagyobb szegénységi kockázatot ma a gyermekvállalás jelenti Magyarországon. Ezen kíván változtatni az MSZP a Botka László miniszterelnök-jelölt által fémjelzett programjával – jelentette ki az ellenzéki politikus.

(MTI)

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Korn
2017. április 01. 21:06
orbán
ellenforradalmár
2017. április 01. 20:35
"hogy négymillió ember szegénységben él, és még azok fele sem kapja meg a létminimumot a munkájáért, aki dolgozik..." Ha jól számolom ez már 6-7 millió! Ne legyen a nevem Kukorica János, ha Münchausen báró kisebbet hazudott!
SwordFish
2017. április 01. 19:31
Ez a Fletó hiveinek szólt, hogy szavazzanak a maszopra. Nem hiszem el róluk, hogy ennyire egybitesek lennének. :-D
Anonymtalan
2017. április 01. 18:15
Az MSZP látom már annyira kifogyott a mondani valóból, hogy Fletotól lop szólamokat. Na asszem' most van tempus finis az MSZP-nek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!