A vasárnapi tüntetés egyik magyar szervezője esetében is voltak furcsaságok a látogatás körül: olyan címen jelent ugyanis meg a rendőrnek tűnő személy kedden reggel, ami nem a hivatalos lakcíme vagy tartózkodási címe, vagyis semmilyen hivatalos adatbázisban nem szerepel.
A Mandiner úgy tudja: a rendőr az egyébként zárt folyosóra is bejutott egy rejtélyes kulcscsomóval, és amikor lakótársa jelzésére a diák kiment a rendőrhöz, és megkérdezte, hogy mit keres, akkor az egy olyan lakásszámot mondott be, ami azon a folyosón nincs. Javasolták neki, hogy keresse a lakást egy másik folyosón, de a rendőr nem ment át másik folyosóra, hanem távozott.
Az ügyben több kérdést is feltettünk a BRFK-nak, amire azonban válaszokat eddig nem kaptunk.