Szilágyi: Az MSZP és a Fidesz összefogott a Jobbik ellen

2017. március 31. 14:17

Az MSZP és a Fidesz összefogott a Jobbik ellen, mert a két párt retteg attól, hogy a Jobbik kormányra jut – mondta Szilágyi György pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. A jobbikos politikus ennek kapcsán rámutatott: a kormány több millió forinttal pénzeli a baloldal napilapját, a Népszavát.

2017. március 31. 14:17

A Jobbik értékelése szerint az MSZP-nek és a Fidesznek is az a célja, hogy utóbbi kormányon maradjon. Szilágyi György, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormánypárt közpénzzel is hajlandó támogatni a szocialistákat, hogy megerősödjenek, a két párt retteg attól, hogy a Jobbik kormányra jut, és el akarják kerülni az elszámoltatást.

A jobbikos politikus az összefogásra példaként hozta, hogy a kormány lapszámonként több millió forinttal „pénzeli a baloldal napilapját, a Népszavát”. „Az elvtelenség netovábbja, hogy a brüsszeli helytartók hazai szócsöveként funkcionáló lap egy meggyőződésével teljesen ellentétes, demagóg propagandának biztosít egész oldalas felületet” – fogalmazott Szilágyi György, hozzátéve: miközben a kormány a metróbotrány felgöngyölítéséről beszél, annak a lapnak is fizet, amelynek közvetett tulajdonosa, Puch Laszló az OLAF-jelentés szerint 331 millió forinthoz jutott a Siemenstől.

Szilágyi György feltételezése szerint a következő nemzeti konzultáció tájékoztató kampányából is jut majd pénz az újsághoz. A jobbikos politikus közölte, igazoltnak érzi az MSZP-ből távozott Demeter Márta szavait, miszerint a szocialisták feladták, hogy 2018-ban leváltsák a Fideszt, a párt vezetői a túlélésre játszanak.

(MTI)

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hátakkor
2017. április 01. 09:31
Sziszi, de mi van a Jobbik kétharmadával egy év múlva?
moricka13
2017. április 01. 05:57
Eddig úgy is lehetett értelmezni a Jobbikot, hogy Vona valaki/k/től vagy valamitől megzakkant , Maguk pedig pártszerűen követik. Valami más történhetett, akkora tudatmódosuláson esett át vele a Holdudvara, legalábbis is a frakció. A tartalom és a forma, + a stílus nem klappol, nem vág egybe párttagjaik többségével, de korábbi szimpatizánsaikéval sem, mert nincs is rendben. Ahol van a bűnbak, ott keressék, és honnan veszik előre a győzelmet? Nagy lesz a Meglepetés!
szancso
2017. április 01. 05:29
Most akkor, hogy is van ez? A baloldal szerint a kormány csak a jobboldali médiákat fizeti le, a Jobbik szerint a baloldaliakat is. Lehet, az a probléma, hogy a Barikád kénytelen volt megszünni, mert nem volt elég vásárlója?
pemete jakab
2017. március 31. 20:56
A Fidesz és az MSZP ugyanabból az alomból származik: MSZMP. A Fidesz ugyanúgy tele volt/van MSZMP-s politikusokkal, ahogy az MSZP.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!