Parlament elé megy a törvényjavaslat a vörös csillagról

2017. március 20. 14:06

Tárgyalja a parlament az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú megjelenítését betiltó törvényjavaslatot – írja az index.hu. A törvényjavaslat elsősorban a Heinekent érintené, hiszen a cég jelképe az ötágú vörös csillag, ami Magyarországon kommunista önkényuralmi szimbólumnak minősül.

2017. március 20. 14:06

Bekerült a parlament igazságügyi bizottság tárgysorozatába az az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú megjelenítését betiltó törvényjavaslat, amelyet Lázár János és Semjén Zsolt nyújtott be múlt héten – tudósít az index.hu.

A törvényjavaslat módosítaná a fogyasztóvédelmi törvényt és szigorítaná a Büntető Törvénykönyvet. A módosítás nem csak az önkényuralmi jelkép kereskedelmi célú használatát tiltaná be, de a kormánynak lehetőséget adna bizonyos esetekben teljes vagy részleges felmentést adni – részletezte Vas Imre, fideszes parlamenti képviselő.

A javaslat előzménye a Heineken és a Csíki Sör körül kialakult harc. A törvény a Heinekent érintené, hiszen a cég márkája az ötágú vörös csillag, ami kommunista önkényuralmi szimbólumnak minősül Magyarországon. Magyarország már azelőtt is próbálkozott büntetni a vörös csillag viselése miatt: kétszer a strasbourgi bíróság elé vitte az ügyet, de eredménytelenül. Ezek alapján az unió könnyen gátat szabhat a törvényjavaslatnak, aminek magas összegű kártérítés lehet a vége - derül ki az index.hu tudósításából.

Összesen 205 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hátakkor
2017. március 20. 18:50
ÉN általában nem értek egyet azzal ami felé megy a világ . Szimbóleumok, zászló tiltás - óvoda. Meg "gyűlöletbeszéd" - BTK. Most jön a "fake news" para. Hát hol a szabad szólás? Marad a szabad gondolat - de azt is megfejtik hamarosan. Írjon, mondjon, gondoljon bki bmit! DE! Arányosan álljon helyt érte! Amikor firkászt letöltendőre ítélnek?? WTF? Mert leírt vmit? Komolyan a komcsi világban volt NÉGY tabu téma, azt leszámítva bmiről lehetett írni, olvasni. Ma meg már a nigger afroamerikai, meg a cigány roma, a lebuzizás meg jogerősen frankó. A Heinekennek meg egy elfogadható sere volt. Üvegben meg konzervben. Csapolva csak serfeszkókon. A többi húgy. Emberek azért veszik, mert pl. az van a kocsmában, vagy a boltban. A terítésen múlik minden, meg persze a marketingen. Sose innék szar sert, de ha csak az van.. Sport közben, után akár a gyümölcsízűt is.
Magyari Béla
2017. március 20. 18:22
a fidesz 11 éve kormányoz, 11 éve nem zavarta őket a piros (vörös) csillag a sörön csak most, vajon miért? csak nem sorosgyörgy áll mindezek mögött? agyhalál és nagy bukás lesz belőle! felesleges baromságokkal csak kiemelt intenzitással érdemes foglalkozni talán ezért is vagyunk a számító környezetünkhöz képest lemaradva, hülyék országa ez!
Amondó
2017. március 20. 18:05
Legközelebb karácsonykor (ha az ateisták és a muszlimok érzékenysége miatt még nem tiltják be) érdemes a nagyobb vásárok és plázák környékén megfigyelni vajon mi virít a legtöbb feldíszített fán? Csak annak javaslom, aki - nem színtévesztő és - tud 5-ig számolni.
Gregorius
2017. március 20. 18:05
Azért nem látok túl sok esélyt a sikerre, mert a kormány vagy két éve kiemelt partneri szerződést (?) kötött a sörgyárral, amikor a címkéjükön ugyanúgy ott volt a tiltott jelkép. (Európai) Bírósághoz fognak fordulni és nem fogják elfelejteni ezt megemlíteni...Nehezen tudjuk kimagyarázni..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!