„Orbán rosszul döntött, de jöttünk” – ötezer lengyel a Múzeum előtt

2017. március 15. 10:56

Két hete kezdték szervezni a buszutat Lengyelországból, hat órát zötykölődtek, csak hogy itt legyenek Orbán Viktor ünnepi beszédén március 15-én. Annak ellenére sem fújták le az utat, hogy Orbán megszavazta Donald Tuskot az Európai Tanács élére, amin eléggé kiakadtak. Több ezer lengyel állt már a Múzeum körúton, amikor Juhász Péterék még csak átjutottak az Astoria kordonján – az Orbán-beszéd előtti percekben kérdéses, találnak-e jó „fütyülős” helyet. FRISSÍTÉS: találtak.

2017. március 15. 10:56
Stumpf András

„Nagyon rossz döntés Orbántól, Tusk nem a lengyel érdekeket képviseli” – mondja a Mandiner érdeklődésére Krzysztof nem sokkal délelőtt tíz óra után a Múzeumkerthez néhány lépésre lévő Múzeum kávézó teraszán. Ő a vezetője annak a hétfős kis csoportnak, amely része az állítása szerint mintegy ötezer lengyelt magába foglaló „küldöttségnek”, amely a magyar nemzeti ünnepre immár hagyományosan megérkezik.

Krzysztofék most vannak itt harmadjára. A szervezést ezúttal is a jobboldali, Kaczyński-párti hetilap, a Gazeta Polska vállalta, amelynek aktuális címlapján Tuskot nemes egyszerűséggel német jelöltnek titulálják. Márpedig Tusk újraválasztását az Európai Tanács élére Orbán is megszavazta, ami diplomáciai hullámokat is vetett a múlt héten. 

Az ötvenes éveiben járó Krzysztof és fiatalabbakból álló csapata ennek ellenére sem gondolták meg magukat a magyarországi túrát illetően. „Ez napi politika. A lengyel-magyar barátság sokkal fontosabb ennél. Ez egyetlen, pillanatnyi rossz döntés, sokunkat fel is háborított, de Orbán politikája jó Magyarországnak, jó Lengyelországnak és a visegrádi négyeknek. Támogatjuk.”

A lengyel tömeg a Múzeum körúton, a múzeumkerti színpaddal szemben helyezkedik el. Noha van olyan lengyel, aki „Orbán úr, megsértette a lengyel testvéreit. Miért?”-feliratú táblát tart a kezében, füttykoncert tőlük mégsem várható.

Az újfent füttyögést tervező Juhász Péterék hatékonysága pedig az Orbán-beszéd előtti percekben kérdéses. Ők ugyanis negyed tizenegykor jutottak át az Astoriánál felállított kordonokon, a legjobb „kifütyülős” helyek pedig addigra már foglaltak voltak. 

FRISSÍTÉS: Juhászék találtak jó helyet. Hangos a füttykoncert az Orbán-beszéd alatt.

Összesen 200 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
noMores
2017. március 15. 20:46
Kis kirándulás, ingyenkaja közpénzből, és mehet a büszke zászlólobogtatás Bástya elvtárs értelmetlen szövege alatt: "Lengyel barátainkat Csizmadia Lászlótól származó sajtóértesülések szerint a CÖF által spontán szervezett menzai zöldbableves, csirkecomb és rizs várta." Kurvaunalmas lehetett nekik, egy szót se értettek, de mindig tapsikolniuk kellett, ha a hívek is így tettek. Kinek kell ez?
Finale*
2017. március 15. 18:34
Otezer ember ,hihetetlen. Meghatott ez a sok lengyel ,akik eljottek hozzank ,mert fontos nekik Magyaroszag es a ket nep baratsaga. Koszonjuk!
liberálzöld.
2017. március 15. 17:16
A Lengyelek a testvéreink. Mert a testvéri szeretet az ilyen. Független mindentől. Az igaz testvér akkor is szeret, ha a belex@rsz a zabkásájába.
noMores
2017. március 15. 15:23
Sajnálom ezeket a lengyeleket. Fogalmuk sincs, hogy az ország legnagyobb despota rablóját ajnározzák, tudatlan hülyék.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!