Az elmúlt öt év megerősítette Áder Jánost abban, hogy életünk központi kérdésévé kell tenni a teljesítményt. Az államfő hétfőn a parlamentben, a köztársaságielnök-választást megelőző beszédében számot adott az eltelt öt esztendőben végzett munkájáról. Felidézte, hogy 2012-ben azt ígérte, államfőként mindig a magyar érdekek és értékek szószólója lesz.
Kitért arra is, hogy eddigi elnöki munkájában kiemelt helyen szerepelt a jövő generációk iránti felelősség, hiszen „épített és természeti környezetünkért viselt felelősségünk közös”. Azt mondta: az öt éve is vallott értékek alapján kívánja az államfői munkát végezni.