Az ellenzékről azt mondta, „nincs programja, hovatovább már értékrendje sem”, ez jól látszik a Jobbik és a baloldal esetében. Utóbbinak az egyik pártja szélsőséges liberális gazdasági szociálpolitikát vall, miközben az MSZP-ből vált ki, a másik hirtelen visszament a „Fizessenek a gazdagok!” rákosista jelszóig. Nincs tehát programjuk, értékrendjük, hiteles politikai garnitúrájuk, de egyetlen hiteles személyiségük sem, egyetlen esélyük van, ha politikai háborúvá alakítják a választási kampányt, ahogy ezt 2002-ben is megtették – fogalmazott. Hozzátette: „ezért fognak minket folyamatosan provokálni”.
Kitért rá, egy volt műveleti tiszttel a médiában a napokban megjelent interjú azt jelzi számára, hiába változott meg az Egyesült Államok vezetése a legfelsőbb szinten, nem beszélve az Európai Unió különböző tényezőiről, nemhogy tovább fog folyni a Magyarországgal szembeni politikai támadások sorozata, hanem arra kell felkészülni, most lesz csak igazán nagy a támadás. „Ha még négy évet sikeresen kormányozhatunk,
nagyon sok minden visszafordíthatatlan lesz mindabból amit tettünk,
nemcsak Magyarországon, hanem a példánkon keresztül akár egész Európában is” – hangoztatta.
Kövér László a Momentum Mozgalom olimpiaellenes aláírásgyűjtését műbalhénak nevezte, ami az „általuk nem várt, nem remélt és nem akart sikerrel zárult”. „Nem az olimpiát akarták megakadályozni, hanem egy hosszan elnyúló politikai konfliktust akartak kelteni, amiben a kormány csak a rossz oldalra tudott volna állni” – mondta.