Győzelemre áll Orbán Brüsszelben, ráadásul a Bizottságot nem csak Ukrajna sürgeti

Minden eszközzel a kormányfő ellen dolgozik a baloldali elit — és az idő egyre fogy.

Ajtóhiba miatt kedden délután leszállították az utasokat a hétfőn forgalomba állt első felújított metrószerelvényről, és aznap már nem is hagyja el a telephelyet, írja az Index.
Hétfőn átadták, kedden már meg is hibásodott az első forgalomba állt felújított metrószerelvény a 3-as vonalon. Kedden délután négy óra körül ajtóhiba miatt ugyanis le kellett szállítani az utasokat a szerelvényről a Gyöngyösi utcánál. Az Index úgy tudja, hogy az ajtók becsukódtak, a visszajelentéssel volt gond, emiatt jelzett be a rendszer. Mindenesetre kedden már többet nem áll forgalomba a szerelvény.
