A volt SZDSZ-es főpolgármester azt is elmondta, hogy bár ő sem bujkál, nem érték el a hatóságok. Az Alstom-ügyben vizsgálódó bizottság meghallgatására pedig azért nem ment el, mert tíz nappal később kapta meg a levelet. Úgy gondolja, hogy Gulyás Lászlót is el lehet érni.
A kormány múlt pénteken nyilvánosságra hozta az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) 4-es metró beruházásával kapcsolatos több mint száz oldalas jelentését. A kormany.hu oldalon közzétett 104 oldalas jelentésről Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára azt mondta: a 4-es metró beruházásának összértéke 452 milliárd forint volt, ebből a gyanú szerint 272 milliárd forint érintett csalással vagy szabálytalan felhasználással, 166 milliárdot pedig elloptak. A fejlesztéshez 76 milliárd forintot használtak fel a Közlekedési Operatív Program terhére, ebből 59 milliárd forint volt az Európai Unió hozzájárulása, és ez utóbbi összeget követelheti vissza az Európai Bizottság.
Csepreghy Nándor szerint az OLAF jelentése egyértelműen bizonyítja a baloldali kormányok és a 2010 előtti budapesti városvezetők felelősségét a 4-es metróberuházás korrupciós botrányában. A négy éven át tartó nyomozás eredménye szerint a kifogásolt szerződések - egy kivételével - 2010 előtt, vagyis a Medgyessy-, a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány, illetve a Demszky Gábor-féle városvezetőség regnálása alatt született – ismertette.