„A Momentum a balliberális oldal ellen dolgozik” – Gulyás Gergely-exkluzív a Mandinernek

Ön szerint normális, hogy mostanáig, a népszavazási aláírási kampány végéig csöndben voltak a hivatalos olimpiapártiak a Budapest 2024-nél?

Az olimpiai hirdetések minden nap láthatóak voltak eddig is, és ismert, hogy – széles politikai konszenzus talaján állva – mi is támogattuk a pályázat benyújtását. Kérdést leginkább azoknak kellene feltenni, akik eddig igent mondtak az olimpiára, most pedig a NOlimpia nevű kezdeményezést támogatták. A Budapest 2024 saját hatáskörébe tartozik egyébként, hogy milyen aktivitással kommunikáltak az aláírásgyűjtés időszaka alatt.

Érdekes módon az aktivitásuk mégis megegyezett a miniszterelnökével, a Fideszével.

A mi álláspontunk szerint az olimpia nem pártpolitikai, hanem nemzeti ügy. Az adott neki valódi esélyt és értelmet, hogy széleskörű, a kormánypártokon túlmutató támogatottsága van. A legkisebb városként és országként hogyan versenyezzünk Los Angelessel és az Egyesült Államokkal, illetve Párizzsal és Franciaországgal, ha nincs politikai egység a pályázat mögött? 

Ha szép nagy az egység, az kiderülhet a népszavazáson is.

Képviseleti demokráciában abból szoktunk kiindulni, hogy a képviselők képviselik a képviselteket. Ebben a kérdésben a fővárosi képviselők között szinte példátlan egyetértés uralkodott. Az aláírásgyűjtés valójában nem a kormánypártok ellen irányul, hanem az ellen a közös döntés - az olimpia megrendezésének szándéka - ellen, amelyet a szocialisták, gyurcsányisták, a PM, sőt személyesen Karácsony Gergely a kormánypártokkal együtt hozott meg a képviseleti demokrácia szabályai szerint.

„Képviseleti demokráciában abból szoktunk kiindulni, hogy a képviselők képviselik a képviselteket.” Tavaly október másodikán mégsem ezt tették. Mintha kettős mércéjük lenne népszavazásügyben...

Akkor lenne kettős a mérce, ha az ügyek egyformák lennének. Nem azok. Akkor Magyarország sikeres európai érdekérvényesítéséhez nem volt elegendő a kormány mögött lévő parlamenti támogatás a kötelező betelepítési kvóta megakadályozására  – egy kvótadöntés megszületett a fejünk fölött és akaratunk ellenére. 

És azt állítja, azzal meglett a hiányzó erő?

A népszavazás előtt nem tudtuk a kötelező kvótadöntést megakadályozni, a népszavazás után ennek felső korlát nélkülivé tételét eddig sikerült elkerülni, noha többször volt napirenden.

Máig nincs döntés kvótaügyben.

A konkrét esetben a döntés hiánya siker és sokkal jobb, mint a rossz döntés.

Az ön szavajárásával érve „politikailag eredményes”, valójában eredménytelen népszavazás odázza most Brüsszel döntését?

A döntés nemcsak a népszavazás miatt maradt el, de a magyar referendumon megnyilvánult világos népakarat is jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy ne szülessen kedvezőtlen, rossz döntés. Ennél ékesebb bizonyítéka nem is lehetne annak, hogy a népszavazás kiváltotta az általunk remélt hatást, tehát az 50 százalék alatti részvétel ellenére politikailag érvényes és eredményes volt. A magyar választópolgárok nagyobb arányban foglaltak állást a kötelező kvóták ellen, mint a britek a brexit mellett.

Tényleg nem egyforma a két ügy: tavaly nem volt valódi döntési helyzet, az olimpiás népszavazásnál meg lesz eldöntendő és eldönthető kérdés: akarunk-e pályázni vagy sem?

Csakhogy ez múlt idő. Már pályáztunk. Azért pályáztunk, mert a kérdést eddig politikai konszenzus övezte. Amikor a fővárosi közgyűlésnek és a parlamentnek döntenie kellett a kérdésben, az ellenzék részéről sem vetődött fel ilyen igény. A fővárosban az LMP-s Csárdi Antal kivételével mindenki támogatta az olimpiarendezést, a parlamentben is 80 százalék fölötti volt az olimpiai törvény támogatottsága.

A népszavazási kezdeményezéssel éppen az a baj, hogy megszüntette a kérdésben eddig meglévő politikai egységet. A kezdeményezés - elkésettsége folytán - nem demokratikus döntési helyzetet teremt, hanem azzal, hogy az ellenzéki pártok a pillanat rémületében szembeköpték saját korábbi olimpiát támogató álláspontjukat, fél évvel a játékokról szóló döntés előtt megszűnt az a politikai konszenzus, amely a sikeres pályázat feltétele.

Ha lesz népszavazás és győznek az olimpiapártiak, az erősítheti is az elkötelezettséget, nem?

Olyan helyzetben, amikor már ahhoz is sietnie kell minden illetékes szervnek és intézménynek, hogyha elég aláírás gyűlt is össze, ne az olimpiai pályázatról szóló döntés után kerüljön sor a népszavazásra, aligha szolgálhat ilyen célt. A Momentum kezdeményezése kizárólag Párizs és Los Angeles érdekeit szolgálja, illetve kétségkívül alkalmas arra, hogy ismét bebizonyítsa, hogy a baloldali pártoknak bármilyen kérdésben csak addig van elvi álláspontjuk, amíg az számukra semmilyen politikai kockázatot nem jelent. 

Hazaárulók tehát, akik aláírták a népszavazási kezdeményezést?

Természetesen nem, de az ország és a főváros szempontjából egyaránt helytelennek és károsnak tartom az aláírásgyűjtést. Az pedig a szervezők felelőssége, amit az aláírásgyűjtés sikere érdekében műveltek...

Mit műveltek?

Az új generáció liberális szabadcsapatai első politikai célkitűzése a rombolásról szól, arról, hogy miként lehet Budapesttől és a nemzet egészétől elvenni azt az évtizedekre egyszeri esélyt, amelyet az olimpia rendezési jogának elnyerése jelent. Egy olimpiát ráfizetéssel, illetve gazdaságosan, mégis rendkívül fejlesztéseket megvalósítva is meg lehet rendezni. Athén előbbire, Barcelona utóbbira jó példa, hogy csak a Budapest nagyságú városokat említsük. Akinek ez sikerül, az a város évtizedekre az egész világ elismerését kivívja, regionális központ és turisztikai célpont lesz. Ezt az esélyt a legprimitívebb lélegeztetőgépes kampányt idézve kockára tenni súlyos politikai bűn. Az már csak hab a tortán, hogy a Momentum szervezői maguk között olyat is megtűrnek, aki a gyűlöletbeszéd kategóriájába sorolható megnyilvánulásokat enged meg magának a vidékieket illetően. 

Azt mondják, vicc volt az a vidékiekről szóló szösszenet. Az egyik momentumos írta még egyetemistaként, évekkel ezelőtt.

Ebben az esetben még a humoruk is jó.

Fideszesként nem épp örülnie kellene a megjelenésüknek? Még egy csoport, amely, ha elindul, tovább szeleteli a ballib szavazótábort – és épp Budapesten!

A pártpolitikai logika alapján a Momentum a  balliberális oldal ellen dolgozik, ráadásul éppen a fővárosban, ahol még szinte az országban egyedül elég erősek ahhoz, hogy komoly kárt lehessen tenni bennük. Ha ez így folytatódik, akkor az, hogy a fiúk is megjelentek az apákkal szemben, nekünk jövőre valóban még néhány budapesti többletmandátumot is hozhat. Csak az olimpiarendezés ügyét tehetik tönkre sikerrel és mi - szemben a balliberális oldallal - nem Budapest kudarca árán szeretnénk sikeresek lenni.

Többet költenének egészségügyre, ha nem lenne olimpia?

Nem egyszerűen populizmus, hanem a legdurvább demagógia közvetlen összefüggést teremteni egészségügy helyzete és a 2024-es olimpia között.

Tehát a válasz: nem. Nem lesz nagyobb a nővérek fizetése, ha nem rendezünk olimpiát.

Az egészségügyben dolgozók bérével kapcsolatban nagyon szerénynek illik lennünk, hiszen az ágazatban dolgozók áldozatos munkájukhoz képest ma is keveset keresnek, de ha esetleg titokban maradt volna: a rendszerváltás óta a legnagyobb arányú fizetésemelés múlt ősszel kezdődött és idén folytatódik az egészségügyben.

Ha a Momentum még jól is jöhet a Fidesznek, mi a helyzet a Jobbikkal? Ha szétcsúszott állapotban marad a baloldal, tényleg Vona lehet Orbán kihívója, nem?

A baloldalon szervezeti válság van, a Jobbikban meg hitelességi válság. Ilyen rövid idő alatt ekkora fordulatot nem lehet sikerrel véghez vinni a politikában.

A francia Nemzeti Front vagy az Osztrák Szabadságpárt azért sikerrel fordult be középre.

A franciáknál ez a folyamat tíz év alatt ment végbe, az osztrákoknál pedig olyan szélsőséges kijelentések már Jörg Haider alatt sem hangzottak el, amilyenek a Jobbikot tetteit és megnyilvánulásait még néhány éve is jellemezték.

Az önök hitelessége még izgalmasabb téma. Az megmaradt?

Úgy érzem, összességében igen.

Azért, mert tíz év alatt vitték végig a teljes fordulatot?

Nálunk nem volt teljes fordulat.

Nem? Nézze meg Orbán Viktor tíz évvel ezelőtti szónoklatait a Nyugat melletti kiállásról, arról, hogy Keletről csak a szolgaság jön, meg mondjuk a mostani szövegeket arról, hogy tudjuk, hol a helyünk.

Magyarország az Európai Unió tagja, történelmileg, kulturálisan és szervezetileg egyaránt a Nyugat része. Ez sosem volt vitás a számunkra. Az orosz szankciók kérdése 2007-ben értelemszerűen nem lehetett még téma. Amikor 2014-ben azzá vált, akkor a magyar kormány a lehető legkorrektebbül járt el. Sosem tartottuk a szankciókat célravezetőnek, de megszavaztuk őket, hogy ne bontsuk meg az egységes európai fellépést. A magyar és a lengyel miniszterelnök pedig a többi visegrádi állam kormányfőjével együtt közösen ítélte el a Krím annexióját – ez is szimbolikus jelentőségű volt. 3 év után nehéz vitatni, hogy nem sokat értünk el a szankciókkal, hacsak azt nem, hogy az uniós tagállamok - több-kevesebb sikerrel - különféle kereskedelmi kerülőutakat keresnek, hogy kibújjanak a szankciók alól. Ennél egyenesebb a magyar álláspont, amely az elmúlt három év értékelésére és a helyes következtetés levonására hív fel.

Így viszont azt üzenjük: annektáld nyugodtan a Krímet, szavakban majd elítélünk, de nem történik semmi.

Semmi? Nem akarom túlbecsülni az egyetlen eredményt, de a német külpolitika a franciákkal megerősítve mégiscsak képes volt tető alá hozni a Minszki Megállapodást...

...ahhoz pedig kellettek a szankciók.

Ezen lehet vitatkozni, de a szankciók nem Minszkhez, hanem a Krímhez kötődnek. Míg előbbinek lenne értelme, utóbbinak semmi. 

Ha már oroszok: a bombagyáros Dietmar Clodo is egy orosznak dolgozott. Pintér Sándort, Orbán Viktort is emlegeti egy vallomásában. Tart attól, hogy előkerülnek a felvételek, amelyről Clodo szövegel?

Inkább attól tartok, hogy aki hasonló állításokat fogalmaz meg, annak a büntetőjogi felelősségét a bíróság rágalmazásért megállapítja. 

Ez vonatkozik az LMP-sekre is? A héten kérdést intéztek Pintér Sándorhoz az ügyben.

Nem olvastam a kérdéseket, de ha az LMP az első Orbán-kormány alatt letartóztatott, büntetőeljárás alá vont és tíz év szabadságvesztésre ítélt bombagyárosra építi politikáját, akkor Schiffer Andrással együtt a józan ész is végleg távozott a legkisebb parlamenti párt frakciójából.

Akkor is, ha Liszkay Gábor, aki a fideszes médiának mindmáig kulcsembere, annak idején Szemjon Mogiljevics ügyvédje volt? Azé a „Szeva bácsié”, akinek Clodo is dolgozott.

Lehet, hogy ügyvédi múltam miatt van, de nehezemre esik higgadtan visszautasítanom azokat a felvetéseket, amikor egy ügyvédet korábbi ügyfelei miatt próbálnak meg később a közéletben diszkreditálni. E logika mentén haladva Horváth Balázs, Torgyán József vagy éppen Bárándy Péter minisztersége idején a legkülönbözőbb súlyos bűncselekmények védelmezőjeként lehetett volna megrágalmazni az éppen regnáló kormányt. Ezt akkor is kikértem volna magamnak, ha ellenzékben vagyunk, most pedig többszörösen is csak ezt tudom tenni, hiszen még a közvetlen összefüggés is hiányzik, Liszkay nem viselt soha politikai tisztséget. Persze ma már a politikába minden belefér, de ettől még nem minden fogadható el.

A modern médiapolitikába meg még az is belefér, hogy képviselőtársa. L. Simon László ül be a Figyelő szerkesztőbizottságába, Lánczi Tamás meg rögtön főszerkesztőként debütál a sajtóban. Ennek mi értelme? Miért éri meg ez akár politikailag? Ki fogja olvasni azt a lapot?

Meg kell nézni, milyen lesz a Figyelő. A lap minősége ad majd választ ezekre a kérdésekre. L. Simon László egyébként nem csak képviselő: korábban az írószövetség főtitkára volt, tollforgató ember, talán nem ördögtől való, ha néhány napra helyet kapott egy lap szerkesztőbizottságában, amelyet azóta már el is hagyott. Lánczi Tamás pedig – noha én nem vagyok teljesen kritikátlan a mai magyar jobboldal körül fellelhető médiavilággal  – az egyik legszínvonalasabb jobboldali blog gazdája volt eddig, az ő főszerkesztői kinevezését kifejezetten jó hírnek tartom.

A rossz hírek közé korábban a G. Fodor Gábor- és Habony-féle politikai bulvárt sorolta. Még mindig?

Nem fogadom el, hogy azért mert valaki egyszer rosszul döntött, azt ne hozhatná helyre. Ez az esély, mint mindenkinek, így G. Fodor Gábornak is adott. Mivel a kritikáim az említett esetekben elvi alapon álltak és semmilyen személyes motiváció nem húzódott meg mögöttük, ezért én örülök a legjobban, ha nincs okom megismételni őket. Felfelé mindig vezet út!

Az önöké meg nem vezet lefelé: nem zuhan a népszerűségük. Hogy csinálják, miközben mondjuk Mészáros Lőrinc szállodaláncot és médiát vesz, a jachtja Gaith Pharaoné mellett dekkol?

Valószínűleg úgy, hogy a választópolgárok nem osztják az értékelést, amelyet a sajtó igyekszik adni ezeknek az eseményeknek. Ráadásul nem a legetikusabb vád formájában tulajdonként feltüntetni olyan vagyontárgyat, amely ma már legfeljebb hagyaték.

Szóval rendben van, hogy a miniszterelnök falubelije állami megrendelésekben fürdik, majd médiát, szállodaláncot, luxusjachtot vesz?

Hogy mi van rendben és mi nincs, nem minden esetben nekem kell megmondanom, márcsak azért sem, mert nem vagyok a megalapozott ítéletalkotáshoz elengedhetetlenül szükséges információk birtokában. Abban azonban biztos vagyok, hogy a megközelítés téves. Törvényi előírások szabályozzák, hogy milyen feltételekkel lehet állami megrendeléseket elnyerni, közbeszerzésen indulni. Ha valaki nyer és a szerződéskötés után a teljesítés, az ár, a minőség megfelel a vállalt kötelezettségeknek, akkor az is rendben van, ha valaki reális haszonra tesz szert.

Az offshore-lovagok is szép haszonra tesznek szert, pedig elvileg 2010-ben az ő koruk lejárt. Aztán mégiscsak jöttek a letelepedési kötvények, a Habony-kör offshore ingatlanszerzései...

Elnézést kérek, Habony Árpád nem közintézmény! Hogy milyen cégekkel üzletel nem a magyar államra tartozik. Ami pedig az átláthatóságot illeti: a magyar alkotmányba mi foglaltuk bele, hogy az állam csak olyan gazdasági társaságokkal köthet szerződést, ahol a tulajdonosi háttér ellenőrizhető. Ez a letelepedési kötvények esetében is így volt, a gazdasági bizottságnak be kellett számolni a tulajdonosokról. Mivel a letelepedési konstrukció március végével megszűnik, remélem lassan - de egyszer s mindenkorra - lezárható ez a vita.

A Jobbik követelése mégiscsak célt ért?

Nézzük a tényeket. A program elindításakor, az akkori kamatok mellett a letelepedési kötvény jó konstrukció volt, ezt senki nem vitatta. A jelenlegi kamatok mellett már nem az. A miniszterelnök pedig még azelőtt beszélt a konstrukció felülvizsgálatáról a nyilvánosság előtt, hogy a Jobbik megzsarolt bennünket. Most akkor vagy a miniszterelnök volt annyira briliáns, hogy előre rájött a Jobbik zsarolási tervére és megelőzte ezt, vagy a kötvények kivezetésének nincs köze a Jobbik zsarolásához.

A tao-pénzek átláthatóságát már nem a Jobbik, hanem a DK követelte. Pert is nyertek most, kiderült, hogy a tao bizony közpénz. Önök tehát nagyon sok közpénzt költöttek magánstadionokra is. Például Felcsúton.

A bírósági ítéleteket tiszteletben kell tartani, ez azonban nem változtat a helyzeten, hogy a tao nagyjából abba a kategóriába esik, mint az egyszázalékos SZJA-felajánlás. Hogy ez közpénz-e vagy sem, az legalább értelmesebb vita, mint amit annak idején önhibánkból a jegybanki alapítványoknak juttatott támogatásokról folytattunk.

Merthogy az egyértelműen közpénz.

Természetesen. Ezt már az Alkotmánybíróság döntése előtt elmondtam. Mindenesetre a gyakorlat adott. A felajánlás mértéke minden esetben nyilvános és közérdekű adat, az, hogy ki és pontosan mennyit ajánl fel, az már nem.

Más a helyzet az szja-nál, mint amikor nagy, állami szabályozóktól függő cégek odaadnak egy rakás pénzt mondjuk a miniszterelnök vágyára. 

A magánszemélyek lényegesen többen, összességében nagyobb pénzről rendelkeznek.

Csak az sok embertől jön össze, a tao meg kevés cégtől.

Az elv viszont ugyanaz. A magánszemélyeket is megóvjuk attól, hogy a felajánlott egy százalékok alapján vissza lehessen következtetni arra, hogy ki kit támogat és mennyit keres. Ez szerintem a cégek esetén is érthető igény. De ez egy legitim jogi és politikai vita. Az viszont tény, hogy a magyar élsport számára sokat jelentenek a tao-támogatások. Ezeknek az alternatíva felmutatása nélküli támadása a magyar élsport érdekeivel ellentétes. 

A mindenkori miniszterelnök mindenesetre ön szerint elkölthet ötvenmilliárdot a hobbijára?

Ez csak Gyurcsánynál merülhetett fel reális kérdésként, de elviekben ha van rá pénze, bármennyit.

Orbán Viktornak nincs. Hétszázezer forint a megtakarítása.

Ezért volt pontatlan kérdés. Az országgyűlés dönti el a költségvetési törvényben, hogy mit tart támogatandónak. A miniszterelnök érdeklődésének ehhez természetesen lehet köze, ez az összeg ugyanakkor - bármilyen nagy feneket is igyekeznek keríteni neki - töredéke a költségvetésnek. Ráadásul nem kiadásként jelentkezik, hanem adókedvezmény formájában.

Négyszázezer forint meg tényleg elenyésző összeg: ennyire ítélték Gergényi Pétert. Önt, aki a feljelentést tette a 2006-os rendőrterror miatt, hogyan érinti az ítélet?

Szomorúnak tartom, de sajnos már nem lepett meg. A posztkommunista hatalom tudta, hogy 2010-ben eltávoznak, hosszú időre. Nem csoda, hogy nem hagytak maguk után terhelő okirati bizonyítékot. Ebben a helyzetben csak az segíthetett volna, ha a rendőri vezetők feltáró jellegű tanúvallomásokat tesznek, ez azonban nem történt meg. Szomorú, de ennek hiányában a büntetőjogi igazságtétel elmaradt. Amit mi az igazságszolgáltatás tevékenysége nélkül megtehettünk, az a kártérítések fizetése volt, ami rögtön a kormányváltás után megtörtént. 2006 őszének szerintem korrekt összefoglalása az albizottságunk akkori jelentésében elolvasható. Az szerintem ma is minden mondatában helytálló.

Segítsen más mondatokban is! A lázadás éve lesz az idei – mondta a miniszterelnök. Az nem a tavalyi volt? Nem látunk tisztán.

A politikai korrektség elleni lázadás korszakát éljük. Tavaly a Brexit és az amerikai elnökválasztás tabukat döntött. Már-már sajnáltam is a néhány napja megválasztott új német szociáldemokrata elnököt, aki nem érezve az idők szavát az amerikai kampány alatt még a német külügy vezetőjeként gyűlöletprédikátornak nevezte Donald Trumpot, most pedig már arról beszélt, hogy mindenkivel, így az új amerikai elnökkel meg kell találni a hangot - általánosságban minősítve borzalmasnak az amerikai kampányt.

Talán nem volt az?

De. Az volt. Viszont ebből nem következik, hogy az egyik elnökjelöltnek a választási kampányban tett megszólalásait egy másik ország külügyminiszterének a feladata minősíteni. Ha az ember ennyire nem fogékony a környezetére, akkor ez különösen kockázatos.

Mit profitálunk mi abból, ha valaki fogékony, mint Orbán? Már tavaly nyáron kiállt Trump mellett, utóbbi viszont még a cseh kormányfőt is előbb fogadja.

Nem az a lényeg, ki és mikor találkozik az amerikai elnökkel. Az a kérdés, jól értjük-e az idők szavát. A miniszterelnök érdeme, hogy mi nemcsak értettük ezt, hanem alakítójává is váltunk a kornak. A bevándorlás témájában is, a politikai korrektség hazugságai elleni harcban is. Lázadás ezzel szemben van, immár világszerte. Az ellen az ideológia ellen, amely kizárólagossá akart tenni politikai napirendet, a nemzeti szuverenitást pedig korlátok közé akarta szorítani.

Nem lehet, hogy a lázadás helyett a visszarendeződés éve jön? Az osztrák elnökválasztást nem emlegetik, de ott mintha már az látszott volna.

Amikor arról beszélünk, hogy a megszokott establishment eresztékei recsegnek-ropognak, az nem csak személyi változásokat jelent. Tartalmiakat is. Lehet, hogy Angela Merkel nyeri a választást idén - a választható lehetőségek közül ez lenne a legkedvezőbb számunkra -, de ez az Angela Merkel ma sokkal közelebb áll a másfél évvel ezelőtti Orbán Viktorhoz, mint akkori önmagához. Nem érdekünk, hogy Európában átvegyék a hatalmat a szélsőséges politikai erők. Az érdekünk az, hogy a polgári pártok észhez térjenek.

Tényleg csoda, hogy sikerrel tudnak lázadni: hetedik éve kormányoznak, a Soros által támogatott liberális progresszió meg itthon semmit nem ért el, a házasság az alkotmányban van...

Ezt mi egy ostromlott várban vittük véghez. A harcosok többsége valóban támogatott bennünket, ha nem is mindig egyforma lelkesedéssel. Egy tízmilliós ország és tizenöt milliós nemzet viszont kicsi ahhoz képest, amekkora erők itt megmozdultak világszerte.

A döntéseinket itthon hozzuk.

Ez nem csupán világnézeti, filozófiai vita. Gyakorlati is. Az egyes államokon belüli befolyásszerzésről szól, nemcsak 50-60, Soros György által támogatott magyarországi civil vagy álcivil szervezetről. A brüsszeli akarat, a demokrata amerikai diplomácia ugyanezeket az témákat tartotta napirenden. Nagy erők fogtak össze. Ne feledjük: 2012 januárjában nem volt gazdasági, csak politikai oka, hogy majdnem bedőlt a forint.

A CÖF is álcivil?

A CÖF külföldről nem kap semmilyen támogatást.

Nem ezt kérdeztük, hanem hogy álcivil-e.

Az a kérdés, hogy határozzuk meg a civil szervezet fogalmát.

Az.

Nem zárnék ki a civilek közül senkit azért, mert állami támogatást kap, vagy mert rendszeresen a kormány álláspontjával megegyező pozíciót foglal el.

Tehát csak azt zárja ki a valódi civilségből, aki külföldről kap támogatást. Miért is?

Ha külföldről kap úgy, az egész világon ugyanabból a forrásból kapnak hasonló szervezetek ugyanolyan célokra, akkor azért kérdéses, hogy indokolt-e a civil jelző.

Nem tudja elképzelni, hogy vannak, akik fontosnak tartják mondjuk, hogy a közpénzek elköltése átlátható legyen és ezért dolgoznak ilyen szervezetekben?

Természetesen el tudom képzelni.

Akkor visszavonja az álcivil jelzőt?

A válaszom érdemi részét nem mondhattam el.

Parancsoljon.

Ha megnézzük, milyen formában működnek ezek a szervezetek, milyen témáik vannak, érdekes kép tárul elénk. Az amerikai külügyminisztérium éves országjelentésében sokszor szó szerint köszönnek vissza ezeknek a szervezeteknek a jelentései, akik mindeközben attól a Soros Györgytől kapnak támogatást, aki a demokraták kormányzása idején az amerikai külügyminiszternek is megmondta, merre van az előre – amint ezt a nyilvánosságra került Clinton-féle e-mailek ragyogóan bizonyítják. Ezek a szervezetek Magyarországgal kapcsolatosan nemcsak valótlan állításokat fogalmaznak meg, de tarthatatlan kontextusban is teszik ezt.

Tehát nem kell átláthatóság? Azt követelni nemzetellenes tevékenység?

Dehogy. A közérdekű adatok megismerésére, az abból születő tényfeltáró cikkekre szükség van. Ha viszont valakinek a tevékenysége abban csúcsosodik ki, hogy a magyar korrupciót a románnal egy szintre teszi, vagy hogy a magyar civil szervezetek helyzetét Azerbajdzsánnal és Egyiptommal egy szinten emlegeti, és ezeket a hajmeresztő baromságokat egészen az amerikai elnökig juttatja, akkor nincs miről beszélni. Akkor a tevékenység mögött nem jobbító, hanem lejárató szándék húzódik meg. Akkor nem a valóság a lényeg, hanem a kormány eltakarítása és az ország jó hírének aláásása. Itt erről van szó. Nem vitatom, hogy van ezekben a szervezetekben, aki meggyőződésből, jó szándékból, hittel dolgozik nekik, mégis, óriási a kockázat, hogy a tisztességtelen kísérletnek válik alakítójává.

Az ország jó hírét nem szabad sérteni?

Ön szerint szerencsés?

Ön szerint az volt tíz éve. Nemzetközi fórumokon bírálta a magyar eseményeket – karöltve azokkal a civilekkel, akiket most ostoroz.

Hadd hívjam fel a figyelmét egy apró különbségre: ma már nem lehet olyan jogvédő tevékenységet folytatni, amilyet tíz éve - a 2006 őszi állam által ösztönzött rendőrterror idején - lehetett és kellett. Azaz lehet ilyen tevékenységet folytatni, csak éppen Fekete-Afrikában. Magyarországon nem. Azért nem, mert a jogállam átmeneti felszámolására irányuló cselekmény, amit akkor láttunk, azóta nem történt, ma elképzelhetetlen. Húszéves, semmilyen jogellenes cselekményt el nem követett lányokat térdeltettek akkor a rádió udvarán, meztelenül. Igaza van annak, aki ilyen esetben nemzetközi fórumokhoz fordul. Ezt párhuzamba állítani azzal, ha egy valaki nem tüntethet fél évnél hosszabb ideig egymagában a parlament előtt, szánalmas és komolytalan.

Milyen hatással van önre a hatalom?

Remélem nem csak én áltatom azzal magamat, hogy alapvető változást nem eredményezett.

Kövér László megválaszolta a maga szempontjából: „Ezt hogy tetszik képzelni?” –vetette oda a kérdést feltenni merészelő kollégánknak.

Nem ezt a kérdést válaszolta meg ezzel. A házelnök arra utalt, hogy ha valaki nem szeretne interjút adni egy újságírónak, akkor jogában áll nem adni. Értem, hogy újságíróként sértve érzi magát, pedig éppen az újságírói hivatás komolyságának védelmében mondom. Az ugyanis nem újságírás, hogy odalépünk valakihez, arcába nyomunk egy mikrofont és futtában kérdezünk valamit. Az nem interjúkészítés. Ez most az.

Az is újságírás, meg ez is. Más, de a folyosói kérdésre adott reakciók is megmutatják, milyen figurák hozzák a törvényeket.

Kedélyes egyet nem értés uralkodik közöttünk. Szerintem a lerohanós műfaj felületes, árt a valódi újságírásnak és nem tesz hozzá a közélethez.

A ZDF-et szokta nézni? Csak mert ott kifejezetten trollkodás is megy, állami pénzből.

Ha van a korlátozott sajtószabadság jeleit mutató média Európában, a német közszolgálat mindenképpen az. A ZDF tehát remek érv – csak éppen az ellen, amit az Ön érvelésében alátámasztani hivatott.

Kövér László szerint egyébként a politikában töltött évek természetes velejárója a paranoia. Érzi már?

A viccet nem kell komolyan venni. Ha majd ennek veszélyét érzem, abbahagyom.

Ezek szerint nem érzi: azt olvastuk, lehet, hogy indul egyéniben a XII. kerületben.

Nem rajtam áll, hanem a választókerületi csoporton, de tény, hogy Pokorni Zoltán felkért, amit megtisztelőnek tartok. A Fidesz elnökségének nem volt kifogása a javaslat ellen.

Szóval akkor öt évig még azért parlamenti politikus lesz – a XII. kerületben nem kockáztat.

A XII. kerületet és a II. kerület egy részét fedi le a választókerület, az eredmény pedig egyedül a választópolgárokon múlik.