Kitüntetéssel búcsúzott Szijjártó Colleen Belltől

2017. január 17. 13:26

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kitüntetést adott Colleen Bell amerikai nagykövetnek. A miniszter beszédében hangsúlyozta, hogy amikor a nagykövet Budapestre érkezett a magyar-amerikai kapcsolatok mélyponton voltak, de ez mostanra megváltozott. Szijjártó Magyarország jó barátjának nevezte Bellt. A nagykövet köszönetet mondott az együttműködésért és elmondta, hogy kitartónak és kreatívnak tartja a magyar külügyminisztert. Bell január 20-án távozik posztjáról, a következő budapesti nagykövetet már Donald Trump fogja kinevezni.

2017. január 17. 13:26

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét adta át Bell nagykövetnek. Az amerikai nagykövet január elején a nagykövetség Facebook-oldalán jelentette be, hogy megbízatása végeztével, január 20-án távozik posztjáról.

Szijjártó beszédében kiemelte: Colleen Bell olyan időszakban érkezett Budapestre két évvel ezelőtt, amely nem a kétoldalú politikai együttműködés legjobb korszaka volt, sőt szinte befagyott, mára azonban a helyzet megváltozott. Most már lehetőség van arra, hogy hosszú távon tervezzenek és fejlesszék a magyar-amerikai kapcsolatokat.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Fordulat jöhet a kampányban: napokon belül mindent megváltoztathat a kiszivárgott bizonyíték

Fordulat jöhet a kampányban: napokon belül mindent megváltoztathat a kiszivárgott bizonyíték
Tovább a cikkhezchevron

Szijjártó: Bell tényleg letekerte a hangerőt

A külügyminiszter kifejtette: az amerikai nagykövet jó barátja Magyarországnak. Amikor először találkozott vele csaknem két éve, a megbeszélés után Colleen Bell azt mondta: „letekerjük a hangerőt”, és valóban ezt lehetett a tevékenysége mottójának tekinteni – idézte fel a külügyminiszter. Hozzátette: most már fejleszthetik az együttműködést, ahelyett, hogy mélypontról beszéljenek, ahogyan azt két évvel ezelőtt tették.

A tárcavezető szerint az együttműködés újjáépítéséhez feltétlenül szükséges volt Colleen Bell elkötelezettsége, és az amerikai diplomata feltétel nélküli tiszteletet mutatott Magyarország iránt. Magyarország is mindenkinek megadja és mindenkitől elvárja a tiszteletet – fogalmazott.

Bell: Szijjártó kitartó és kreatív problémamegoldó

Colleen Bell beszédében köszönetet mondott az együttműködésért a külügyminiszternek, a tárcának, valamint az amerikai nagykövetség munkatársainak. Elmondta, Szijjártó az egyik legelkötelezettebb politikus, akivel valaha együtt dolgozott és méltatta a külügyminiszter kreatív problémamegoldó készségét is. 

A távozó nagykövet a kitüntetést átvéve arról is beszélt, hogy jelenleg kétségtelenül sok kihívással néz szembe a transzatlanti közösség, ami felhívja a figyelmet arra, milyen fontos a szövetség, a közös munka és a kiállás azon értékek mellett, amelyeket fontosnak tartanak.

Emlékeztetett: amikor annak idején Barack Obama amerikai elnök felkérte a posztra, elmondta, hogy bejárja Magyarországot, felkeres minden megyét és nemzeti parkot, kisebb és nagyobb településeket. Ezt azért tette, hogy még több kapcsolatot építsen ki a magyar és az amerikai nép között – magyarázta.

A budapesti nagykövetségre is politikai kinevezetteket küldenek

The New York Times azt írta, hogy több amerikai nagyköveti poszt megüresedik rövid időn belül, még Donald Trump megválasztott amerikai elnök január 20-ai beiktatása előtt. Az amerikai napilap azt közölte, hogy az amerikai külügyminisztérium decemberben küldött egy erről szóló táviratot az átmenetet intéző Trump-csapat nevében. A dokumentum szerint a lépés a tengerentúli politikai kinevezetteket érinti, vagyis azokat a kiküldötteket, akiket az elnökkel való szoros kapcsolatuk miatt állítottak egy-egy külföldi nagykövetség élére.

Colleen Bellt Barack Obama amerikai elnök jelölte ki az Egyesült Államok magyarországi nagyköveti posztjára, a kinevezést 2014 végén hagyta jóvá az amerikai szenátus, és a diplomata 2015. januárjában adta át megbízólevelét Áder János köztársasági elnöknek. Diplomáciai külszolgálatát megelőzően Colleen Bell egy díjnyertes produkciós cég üzleti vezetőjeként dolgozott. 

(MTI)

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Egyre nagyobb az aggodalom Európában: semmi sem úgy alakul Magyarországon, mint ahogyan tervezték

Egyre nagyobb az aggodalom Európában: semmi sem úgy alakul Magyarországon, mint ahogyan tervezték
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dzso bacsi
2017. január 17. 16:34
Viszlát, és kösz a halakat!
Válasz erre
1
0
yes_we_can
2017. január 17. 16:33
Ilyen a politika. Nem is való akárkinek.
Válasz erre
3
0
péterx
2017. január 17. 15:58
Ez a diplomácia...
Válasz erre
4
0
áfonya
2017. január 17. 15:52
Cia kém volt nem nagykövet a magyar moslékot vacsorát a megette ,a kitüntetést elfogadta , utána szalad a kommunisták után tüntet a kormány ellen a na ezek a zsidók ,mint már láttuk a saul fia film kitüntetés idején.
Válasz erre
2
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!