Kemény: Tisztességes dolog népszavazni az olimpiáról

2017. január 25. 13:30

Kemény Dénes szerint tisztességes dolog lenne egy olimpiáról szóló népszavazás, bár az időzítés nem tetszik neki: szerinte előbb kellett volna.

2017. január 25. 13:30

Veiszer Alinda műsorában vitatkoztak az olimpiáról: először András Krisztina, az Olimpiai Védnökök Testülete alelnöke és Fodor Márk Olimipiát? Ne! mozgalom szóvivője beszélgetett, majd Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke és a Budapest 2024 kampány egyik arca, illetve Hajnal Miklós, a NOlimpia-kampányt elindító Momentum Mozgalom elnökségi tagja.

Kemény azt mondta: tisztességes dolog népszavazást tartani az olimpia kérdéséről, de szerinte ezt 2015 elején kellett volna megtenni, nem most. Hajnal szerint a kormány bármikor írhatott volna ki népszavazást a kérdésről, de nem tette meg, más személyek és szervezetek népszavazást pedig elkaszálta a Kúria és az NVB, ezért ragadták most magukhoz a kezdeményezést ők.

A vízilabda-válogatott volt edzője elmondta: hatalmas élmény az olimpia, nem tudja nem támogatni, hogy ilyen legyen Magyarországon. Hajnal szerint ez megosztó kérdés, az egyik oldal az, amit az edző elmondott, de a másik oldalon ott van, hogy mennyire biztosított Magyarország jövője: tud-e az ország olimpiára költeni.

Összesen 141 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rockpapa
2017. január 26. 15:59
Mostmár mindegy ,ezt is buktuk.Amúgy sem volt sok esélyünk,de ezzel a megosztotsággal csak segítettünk a másik két pályázónak.A momentum mozgalom "szabaságharcos" ifjai kikérhetnek este még egy sört a Gozsdu udvarban.
VakzKommondor
2017. január 26. 08:06
Ne csináld Dénes, a NER kilöki magából az értelmes és tisztességes embereket!!!
gudmen
2017. január 26. 05:38
Phenjanbol jelentik: Fizetett statisztákkal tömték ki az olimpiatámogató konferenciát Érdeklődő fiataloknak álcázták magukat 3000 forintért, és hallgatták mások mellett Tarlóst.
Strassnoff Ignác
2017. január 25. 22:50
Ezen nincs mit vitázni. Orbánék szerint az ország olimpiát akar. Egy népszavazás és ez bizonyítva is lesz. Ennyi. A többi felesleges szarköpülés. Megszavazzuk, rendezzük. Vagy nem. A nép dönt. Demokrácia.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!