Tóth Csaba, a Republikon Intézet vezetője szerint amit Gajdics állít, az egész egyszerűen nem igaz, mint mondta, csak intézetük rendezvényein számos alkalommal kritizálta a baloldali pártokat a TASZ vagy a Helsinki Bizottság. Szerinte ha a kormány nem ért egyet a civilekkel, nem elsöpörnie kellene őket, hanem vitába szállni velük.
Boros Bánk Levente politológus úgy látja, a Németh Szilárd Fidesz-alelnök által megnevezett egyesületek nem is igazi civilek, mert azok definíció szerint alulról szerveződnek: „Ezek nem civilek. Ezek ebből élnek. Ezért élnek. És, ami a legfontosabb, hogy őket külföldről finanszírozzák, és nem is másvalaki, hanem Soros György, aki bizonyíthatóan, különböző ilyen projekteken keresztül nemcsak Magyarország, hanem más országok belpolitikájába is beavatkozott, adott esetben kormányt is buktatva.” Gajdics Ottó szerint még ezzel sem lenne baj, ha mindezt nyíltan tennék. Szerinte azzal, hogy az igazság bajnokaként lépnek fel, sunyin becsapják az embereket.
Fogadás