Miután a múlt héten az extrém hőség és az energiatakarékosság miatt az Országgyűlés nem ülésezett, a hivatalos honlapon olvasható javaslat szerint a képviselők hétfőn 13 órakor ülnek ismét össze.
Nem lesz egyszerű dolga az elnöki pozícióban, hiszen az elődjét, Sulyok Tamást pedig a Tisza párt távolította el a jogállami normákkal szembemenve a pozíciójából három hónappal a választási sikerük után.
A pozitív hatások szinte kivétel nélkül az Orbán-kormányok azon intézkedéseiből fakadnak, amelyeket az új kabinet még nem vezetett ki, miközben a Magyar Péter vezette kormány eddigi lépései kizárólag drágulást eredményeztek a piacon.
Baka András jogtudósként egy jogsértő eljárásban vesz részt, szerepvállalásával hozzájárul a demokratikus intézményrendszer lebontásához és Magyar Péter önkényének kiépítéséhez – közölte Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője.
Kétnapos rendkívüli ülést tart az Országgyűlés augusztus 10-én és 11-én, amelynek várhatóan az új köztársasági elnök megválasztása lesz az egyik legfontosabb napirendi pontja.
A veszélyes eszközt az alacsony vízállás miatt szárazra került mederben találták meg, ám mire a rendőrök a helyszínre értek, a gránátnak már csak a hűlt helyét találták.
p
0
1
30
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 80 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Strassnoff Ignác
2016. december 20. 01:09
Mondjuk stílszerű, hogy a nyóckerben a Fidesz ajándékoz. Legalább a sajátjaikat pártolják...
Válasz erre
2
0
Strassnoff Ignác
2016. december 20. 01:03
Idén a Krampusz hozza az ajándékot. Köszönjetek szépen Orbán bácsinak!
Csak félénken jegyzem meg, hogy utcai cipővel nem szokás és nem praktikus a játszótérbe bemenni, feltéve, ha az ember nem egy elszállt agyú képviselő.
Válasz erre
3
0
thymian
2016. december 19. 16:54
Szegény mikulásnak elvették a munkáját.
Korán kezdik a szavazatvásárlást. Aztán ha minden jól megy, elég buták maradnak szegény gyerekek, hogy fidesz szavazóvá váljanak.
Válasz erre
3
2
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!