A sajtószabadság egy rendszer. Ha kiesik egy eleme, működésében zavar keletkezhet.
Lehet, hogy legjobban egy bizonyos színt szeretek. De nem szeretnék egy olyan világot, amely kizárólag ilyen színű. Már a kontraszt kedvéért sem: hiszen a világon minden: valamihez képest valamilyen.
A Népszabadság számos olyan dolgot írtak le, amelyek számomra elfogadhatatlanok. Személyemmel kapcsolatban is jelentek meg benne észbontó valótlanságok, súlyos csúsztatások és ferdítések. De persze itt nem az én személyem az érdekes. Fenyegetőnek látom az archívum eltüntetésének kockázatát is. Az az archívum közös múltunk része, lenyomata. Ezt eltüntetni olyan, mint beletörölni a nemzet kollektív memóriájába. Ha csak a fotókat nézem - az is sok százezer felvétel.
Amikor elfogadom a parlamentarizmus eszméjét, ez nem azt jelenti, mintha mindennel egyetértenék, ami a parlamentben elhangzik.
Azzal értek egyet, hogy mindazt ki lehessen mondani, amit ott fontosnak tartanak elmondani a képviselők.